2025.02.10. 10:00
Hónapok óta kóborol Mohácsi Vándor, a kutya, most Tolnában látták
Egészen elképesztő történet kering az interneten: egy kóborkutya már hónapok óta vándorol a Dél-Dunántúlon. Eddig főként Baranyában tűnt fel, de legutóbb Tolna vármegyei településeken is látták. A Mohácsi Vándor névre keresztelt négylábú befogása érdekében Facebook csoport alakult, amelyben rengetegen osztják meg az észlelésekről szóló beszámolókat és fotókat.
A legfrissebb információk szerint Mohácsi Vándort néhány napja a Tolna vármegyei Nakon és Lápafőn látták. Fiáth Szilvia, a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány elnöke Facebook-bejegyzésében arról számolt be, hogy Vándor már megfordult Várongon és Dombóváron is, ahol a helyi gyepmester is próbálta befogni, eddig azonban minden próbálkozás eredménytelen maradt.

Forrás: Facebook
Tolnát, Baranyát és Somogyot is bejárja a Mohácsi Vándor
A titokzatos kutya története egyre több embert foglalkoztat. Tavaly ősszel Siófokon tűnt fel először, majd hosszú útja során bejárta Baranya és Somogy vármegyéket is. Mohácson két hetet töltött, onnan Pécsre ment, de nem maradt sokáig. Az elmúlt hetekben Kaposváron és Kaposfüreden is látták, majd Taszáron bukkant fel, mígnem most újra Tolna vármegyében észlelték.
Bár több száz kilométert maga mögött hagyott, a beszámolók szerint Vándor nincs rossz állapotban. Fiáth Szilvia szerint se nem beteg, se nem sovány, látszólag elemében van. Az állatvédők szerint ugyanakkor nagyon félénk és bizalmatlan, éppen ezért eddig senkinek sem sikerült befogni.
Rengetegen dolgoznak azon, hogy otthonra találjon
Vándor sorsa egy Facebook-csoportban külön figyelmet kapott, ahol mintegy ötven ember dolgozik azon, hogy végre sikerüljön megmenteni. A csoport tagjai arra kérnek mindenkit, aki látja az állatot, hogy jelezze az alábbi telefonszámon: 06 70 254 4363.
Bár, a kutya egyelőre nem enged közel magához senkit, egy örökbefogadó gazdi már készen áll arra, hogy otthont nyújtson neki, amint sikerül befogni. Az állat útját a közösségi médiában is rengetegen követik, naponta újabb fotók és videók készülnek róla.
A kérdés már csak az, hogy a véget nem érő vándorlás egyszer egy valódi otthonban véget ér-e.