A szakképzés jövője

2025.02.01. 15:31

Másfél évtized alatt nagyot változott a világ, s ezt a változást követni kell (képgalériával)

Negyven előadó, másfélszáz résztvevő volt pénteken Szekszárdon, a szakoktatók konferenciáján. A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karán másfél évtizede képeznek szakoktatókat, ezalatt nagyot változott a világ, s arról szóltak az előadások, szekcióbeszélgetések, ezt hogyan követte, s miként kell, hogy kövesse a szakoktatás.

A konferenciát dr. Koltai Zoltán, a kar általános és oktatási dékánhelyettese nyitotta meg, s azt Orbán Attilának, a Tolna Vármegyei Közgyűlés elnökének köszöntője követett. Ő arról beszélt, hogy feladatuk a vármegye fejlesztése, s ehhez kellenek a jól képzett szakemberek. Képzésüket segítheti, segíti is a jó együttműködés az egyetem, s a vármegye között. 

Orbán Attila, a vármegyei közgyűlés elnöke azt mondta, hogy a vármegye fejlesztéséhez kellenek a jó szakemberek.
Orbán Attila, a vármegyei közgyűlés elnöke azt mondta, hogy a vármegye fejlesztéséhez kellenek a jó szakemberek.
Fotó: Denes Martonfai

Vendégh Edit, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke kifejtette, az agrárium az elmúlt évek során komplex, és technológiailag is nagyon fejlett iparággá vált. A precíziós mezőgazdaság, a dróntechnika, az automatizálás mind új ismereteket és készségeket igényel. Ugyanakkor nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban elöregedett a gazdatársadalom ezért a mezőgazdaságban folyik a generáció váltás. Ezek miatt különösen fontos a szakemberek utánpótlása, olyan szakemberek képzése, akik a rendelkeznek a legújabb ismeretekkel. Ezeket pedig az őket oktató szakemberektől tanulhatják meg. A kamara ezért minden olyan lehetőséget megragad, amely segíti ezt, s így ez a konferencia nagyon jó alkalom arra, hogy tapasztalatot cseréljenek a szakoktatókat képzők és a vármegyében működő szakiskolák oktatói.

Kellenek a megfelelő iskolák, s oktatók

Magyarország kormánya 2019-ben fogadta el a szakképzés új irányait tartalmazó programot, mondta Dömötör Csaba, a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum kancellárja. Ennek megvalósítását segíti a nagyon széles körű partnerség kialakítása, amely lehetővé teszi, hogy megfeleljen a képzés a hely igényeknek. Ami ehhez is nagyon fontos, hogy legyenek megfelelő iskolák, s oktatók. Mert kell az a képzett háttér, amely a jelentősen megváltozott igényekhez megváltozott módon tud illeszkedni, azoknak eleget tenni. Ezért szükséges az oktatók módszertani és szemléletbeli megújulását biztosító folyamatos képzés.

A szakoktatás is egy speciális szakma

A szakképzési célokról, feladatokról és módszerekről Zsolnay Gábor egyetemi oktató adott részletes tájékoztatást. Említette, hogy a szakoktatás is egy speciális szakma, amelyben párosulnak a szakmai és a pedagógiai ismeretek. A sokoldalúság példájaként említette, hogy nagy a különbség az autót összeszerelő és az autószerelő feladatai között. Az utóbbinak sokkal szélesebb ismeretre van szüksége, s ilyen az oktatói pálya is.

Dr. Lükő István nyugdíjas egyetemi magántanár is a szakmát tanító pedagógusok szerepéről beszélt, arról, hogy milyen követelményeknek kell eleget tegyen a szakképzés a mai kihívásokkal teli korunkban.

Délután a konferencia szekcióelőadásokkal folytatódott. Ezeken szó volt a felnőttkori és az élethosszig tartó tanulásról, a szakképzés és a munkaerőpiac kapcsolódási pontjairól, az új pedagógiai módszerekről is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában