Ünnep

2025.02.11. 10:18

Újításokkal szolgál idén a Város Napja

Már várják a bemutatkozni vágyó társaságok jelentkezését Pakson, a Város Napja idei rendezvényeire.

Már nagyban szervezik Pakson a Város Napja idei rendezvényeit, amely május 24-én lesz, és az elmúlt évektől eltérően az Ürgemezei Pihenőparkban, a tó melletti füves területen tartják. Ami viszont változatlan az az, hogy ezúttal is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a város amatőr művészeti csoportjainak, intézményeinek, cégeinek, illetve civil szervezeteinek. A jelentkezést és az eszközigényt, valamint a produkció ismertetőjét Szabóné Sutya Gabriella várja a [email protected] címen, illetve tájékoztatás kérhető a 75/500-556-as telefonszámon.

Nemrégiben egyeztetést tartottak Pakson a Város Napja idei programjairól
Nemrégiben egyeztetést tartottak Pakson a Város Napja idei programjairól
Fotó: Molnár Gyula

A felvonulás is új helyszínről indul

A hagyományos felvonulás útvonala is módosul. Idén az Atom térről indul, majd a Gagarin utcán át a Kishegyi útra érve halad végig egészen a strandra vezető szervizútig, s végül onnan érkezik a menet az Ürgemezei Pihenőparkba, a tó melletti füves területre, ahol a felállított színpadon a polgármester köszönti a felvonulókat. A felvonulásra Patkós Attilánál lehet jelentkezni a [email protected] címen, és tájékoztatás kérhető a a 75/830-354-es telefonszámon.

A halászléfőző versenyre Freiné Fritz Ildikónál lehet jelentkezni a [email protected] címen, további információkért pedig a 75/830-354-es telefonszámot lehet tárcsázni. A jelentkezési lapok letölthetőek a paks.hu honlapról, a jelentkezési határidő minden esetben április 11. Ezt követően  2025. április 24-én 16.30-tól lesz egy részletes megbeszélés a Város Napja programmal kapcsolatban a Városháza földszinti nagytermében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában