Borverseny

2025.03.31. 13:54

Bátran koccinthat egy tamási borral is

A térség bár nem tartozik a kiemelkedő bortermelő vidékek közé, jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedben, és ma már a szakemberek véleménye szerint korrekt, magas élvezeti értékkel bíró borokkal állnak elő a gazdák. A fejlődést számszakilag is jelzi, hogy az idei megmérettetésre 78 mintát küldtek be. Tíz esztendeje annak, hogy Tamásiban előszőr rendeztek borversenyt.

Jól összeszokott zsűri várta az értékelendő mintákat a Tamási Művelődési Házban. Négy bizottság mustrálta a beérkezett tételeket Tamásiban, a borversenyen. Módos Ernő, a zsűri elnöke megnyugvással vette tudomásul, hogy az elmúlt évek munkája ismét eredményt hozott. – A verseny egy évtizede alatt megnőtt a gazdák bizalma a megmérettetés iránt. Megértették, hogy azok a bírálatok, amik itt elhangzanak, a saját és a borvidék érdekeit szolgálják. Ma már bátran előállnak a boraikkal – fogalmazott Módos Ernő. – Azt is el kell mondani – tette hozzá –, hogy sokkal jobbak ezek a borok, mint az elmúlt években, a gazdák láthatóan megfogadták a szakemberek tanácsait, és ma már nem követnek el elemi hibákat – mondta a zsűri elnöke.

borverseny
A borverseny bizonyította, hogy eredményt hozott az elmúlt évek munkája
(Fotó: A szerző felvétele)

A borverseny évről évre mutatja a borvidék fejlődését 

A minták között közel azonos arányban van vörös, fehér és rozé is. – Tamási sem a nagy borvidékek közé tartozik, de el lehet mondani, hogy ma már felveszi a versenyt sok borvidékkel, és egyre kellemesebb borokat kóstolunk – mondta Módos Ernő. 

– Minden évben megrendezésre kerül egy-egy borverseny, aminek hatalmas jelentősége van mind a hivatalos borászatoknál, mind a kisborászatoknál, mert megmutatja, hogy az elmúlt években milyen fejlődés volt – tette hozzá Schrenk Tamás, a Tolnai Borút Egyesület elnöke. Ezen a megmérettetésen a gazdák meg tudják mutatni egymásnak a borokat, és nagyon sokat tanulhatnak belőle – hangsúlyozta az elnök. 

– A Tamási Járási Borverseny évek óta bizonyítja azt, hogy a tolnai borvidék boraival számolni kell, komolyan kell venni őket – mondta Porga Ferenc polgármester. – Én azt gondolom, hogy a szekszárdi borvidéken kívül, Tolna vármegye egyéb területein, dimbes-dombos részein kiváló természeti adottságok vannak a szőlő- és bortermesztéshez. Megvan a lelkesedés, megvan a szakmai tudás, sok esetben még az innováció is. Egyelőre talán a marketing az, ami hiányzik – tette hozzá a polgármester. – Bízom benne, hogy ez a közeljövőben változni fog, és lesznek olyan családok, olyan bortermelők, akik főállásban, családi vállalkozásban, akár a kiskereskedelemben piacképes bort tudnak majd előállítani – zárta gondolatait Porga Ferenc a borverseny kapcsán. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában