2025.03.27. 11:30
A kutatóbúvár élesen bírálta a tüntetésen a jéghideg Dunába ugró politikust
Egy politikus ismét a figyelem középpontjába került különös cselekedetével. Egy tüntetésen a jéghideg Dunába ugrott, ezzel súlyos veszélynek kitéve magát. Tettét a kutatóbúvár szakember is élesen bírálta.
Egy fővárosi tüntetésen a jéghideg Dunába ugrott és majdnem ott is lelte végzetét Szabó Bálint, a botrányairól elhíresült politikus. Különös tettét – stílszerűen szólva – elhűlve nézte Hortai Tamás, a szekszárdi székhelyű Gemenc Mentőcsoport kutatóbúvára. Mint mondta, ha valamitől, akkor az ilyen cselekedettől óvna mindenkit.

Dunába ugrott, kihívta maga ellen a sorsot
– Az említett személy teljes életveszélybe sodorta magát – jelentette ki. – Egész szakmai tevékenységem arról szól, hogy elkerüljük az effajta vízi baleseteket. Erre most azt kell látnom, hogy valaki önként ugrik gyakorlatilag a halál torkába.
Hortai Tamás elmagyarázta, hogy bár fogalmazása erősnek tűnik, mégsem túlzás. Ugyanis a politikus több okból is az életével játszott. A kutatóbúvár először is arra mutatott rá, hogy ilyenkor, március vége felé a Duna hőfoka két-három fokos lehet. Ez ugyan nem nulla fok, de így is hirtelen és súlyos hőveszteséget okoz annak, aki a habokba merül. Egy felkészületlen ember izmai a hideg víz hatására felmondják a szolgálatot, emiatt elgyengül és nem képes magát a felszínen tartani.
– De ez csak az egyik vészhelyzetet okozó tényező – folytatta Hortai Tamás. – A Dunán nemcsak a mélyben, hanem a felszínhez közel is működhetnek rejtett örvények. Ezeket adott esetben még a jó úszók sem képesek leküzdeni. A harmadik, igen komoly veszélyt pedig az uszadékok jelentik. Például olyan fatörzs darabok, melyek könnyedén képesek belehasítani egy ember testébe. Nem véletlenül szoktam hangoztatni, hogy – eltekintve természetesen az erre kijelölt, biztonságos helyszínektől – lehetőleg nyáron se fürdőzzünk a Dunában. A politikus ezt télen tette, kockáztatva a kihűlést, az örvényeket és az uszadékokkal való ütközést. Egyenként is mindegyik végzetes lehet, de ebben az esetben ez a három veszély összeadódott. Meggondolatlan tette szerencsére nem követelt tragédiát, így elmondhatja magáról, hogy megünnepelheti új életének születésnapját. Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy egy politikustól – gondolom sok honfitársammal együtt – én azt is várom, hogy mutasson jó példát. Minden generációnak, köztük a fogékonyságukról ismert fiataloknak is. Nagyon remélem, hogy ez a példa elrettentő példának bizonyul.