2025.03.01. 19:33
Sáskaként estek a férfinek, és addig verték össze-vissza, amíg csak mozgott
Folytatjuk tallózásunkat a régi, megsárgult újságokban. Fekete krónika sötétlik ki ezekből a lapokból. Hajdan rovatunkban egy csokorra valót közlünk a korabeli bűnesetekből.
Végtelenített fekete krónika is elénk tárul, ha átlapozzuk a korabeli, több mint száz évvel ezelőtti vármegyei lapokat. A Tolnavármegye, a Tolnamegyei Közlöny és a Közérdek egyaránt hírt adott nemcsak a súlyos, de a csekélyebb bűnesetekről is.

Fotó: A kép illusztráció
Hajdan rovatunk híreiben kétszer is szerepel a bor, egyrészt mint a bűn „üzemanyaga”, másrészt mint a kártétel tárgya. Emellett az is kiderül, hogy eleink idejében is gyorsan előkerült a csizmaszárból a kés, illetve ha úgy adódott, akkor a bosszúvágyat gyújtogatás lett volna hivatva csillapítani.
Összeverték a szabadságos katonát
Brutális legények. Gróf Pál, Gyimóthi Lajos, Rudolf János, Till Mihály és Steiner János szegzárdi polgárlegények alaposan leitták magukat. Útközben belekötöttek Molnár János Szabó, id. Molnár János, Horváth Szabó Ferencz és Budai János Kecskés békés polgárokba s az összeszólalkozásból támadt nagy zajra az utczára szaladt Kaldeisz Jánosné, mivel e verekedők közt vélte férje hangját is hallani. A kapuban megállva, férjét nevéről szólította, mire Gyimóthi Lajos hozzáugrott és vadállati kegyetlenséggel oly erős csapást mért a kezében levő karóval a menyecske koponyájára, hogy menten elborította a vér és eszméletlenül rogyott össze. Koponyáját a hatalmas ütés összeroncsolta úgy, hogy aligha fog felépülni. A duhaj legényeknek nem volt elég egy áldozat, mert betértek Gróf János szegzárdi lakos fonóházába. A mulatók közé később érkezett Prantner János szabadságon levő cs. és kir. baka is, akit Rudolf János régi haragosa minden szó nélkül arczul ütött, ugyanezt tette Steiner János is, mire a megtámadott hadfi önvédelemből oldalfegyverét kihúzta s ezzel Steiner fejéhez vágva, őt könnyen megsebesítette. Ezután mint sáskák egyszerre mindnyájan Prantnerre estek és karókkal addig verték össze-vissza, míg csak mozgott. (Tolnamegyei Közlöny, 1895. március 3.)
Fekete krónika bicskával, tűzzel és borral
Késelés. Traján György tolnai lakos arra ébredt föl álmából, hogy az udvaron nagy lárma van, Kisietett tehát, ahol lakóját Túri Jánost találta, amint ordítozva ütlegeli a lármára előbb kiért Trajánnét. Amint a gazda segítségére sietett feleségének, Túri bicskát húzott ki és Trajánt hátba szúrta. (Tolnavármegye, 1905. február 26.)
Gyújtogatás. Tamásiban a szőlőhegyen egyszerre gyulladt ki Kurdi György présháza és Csajági Józsefnek a hegyen levő háza. A gyújtogatás bosszúból történt, s mint a csendőrség kiderítette, Csajági házát Jakuba Józsefné, Kurdi tanyáját pedig Jakubáné Teréz nevű tizennégy éves leánya, anyja biztatására gyújtotta fel. A bűnös cselekményt a leány beismerte, az anya azonban tagadja. (Közérdek, 1905. március 4.)
Lopás. Múlt hó 21-én özv, Szászi Jánosné mözsi lakos házának tűzfalát Botos Ferencz kisszékelyi illetőségű egyén kibontotta, aztán a lyukon át a padlásra, innen a kamarába szállt alá s onnan 2 drb. sonkát, egy tábla szalonnát, egy disznósajtot és több apró füstölthúst elemelt; ugyanekkor a pinczeajtón levő lakatot egy szénahúzó kampóval lefeszítette s mivel elemelhető kisebb hordót nem talált, két nagy hordó bort — úgy látszik, mérgében, — a földre kieresztett. (Közérdek, 1905. március 4.)