Elégia a vízért

2025.03.26. 08:23

Forgass a Földért: 162 kisfilm készült, bejelentették a győztest!

Szlovákiában készült a legjobb film, de díjaztak indiai és ausztrál alkotást is. A Shoot4Earth, Forgass a Földért versenyben eredményt hirdettek.

Másfélszáz kisfilm készült a világ sok országában március 22-én, mégpedig valamennyi a vízről. Ugyanis ez a nap a Víz Világnapja, és ekkor rendezte meg Kindl Gábor, a program alapító producere, közösen a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karával a XII. Shoot4Earth, Forgass a Földért versenyt.

Forgass a Földért: Szegfű Noel és csapata érdemelte ki az első helyen az évről évre egyre több alkotót megmozgató versenyen
Forgass a Földért: Szegfű Noel és csapata érdemelte ki az első helyen az évről évre egyre több alkotót megmozgató versenyen
Fotó: Beküldött kép

Huszonnégy óra alatt kellett egy maximum 60 másodperces filmet készíteni, amely felhívja a figyelmet a fenntarthatóság és a környezettudatosság fontosságára, esetünkben a tiszta víz nélkülözhetetlen szerepére. Lehetett készíteni a filmeket hagyományos módon mobil telefonnal, de szerepet kaphatott a mesterséges intelligencia is, sőt, készülhetett csak a gépi agy segítségével is. A startnál egyetlen kötelezőt közöltek az indulókkal, minden filmen kell szerepeljen vízcsepp.

Forgass a Földért: Új-Zélandon forgattak elsőként

A verseny március 22-én nulla órakor kezdődött Új-Zélandon, ott kezdődik először a nap, s ahogy forgott a Föld, nyíltak az időzónák, mindenütt nekiláttak, legtöbb esetben mobil telefonnal, a forgatásnak. Összesen 162 kisfilm készült, ebből 54 Magyarországon. A filmek szombaton dél felé érkeztek Szekszárdra, illetve a másik két zsűrihez, Indiába és Los Angelesbe. A sorrendet pedig Los Angelesben Karl Bardosh, a New York-i egyetem professzora vezette zsűri kedden délutánra állította össze.

Szlovákiában készült a legjobbnak vélt alkotás

A legjobb kisfilm címe: Elégia a vízért. Ezt a Szegfű Noel vezette stáb készítette Szlovákiában. Egy indiai film a második, a Dried out, Kiszáradt címmel, ezt Sonay Bennur forgatta. A Max című ausztrál film lett a harmadik. A magyarok közül Pátzay Anna Egy csepp is elég című filmje a legjobb, második Ujvárosi Ákos alkotása, a Water Less, a harmadik Water is the Source of Life, ezt a EraCoinProject fedőnevű csapat készítette. A mesterséges intelligencia használatával készültek közül pedig Radó Bence Zero Day című kisfilmjét tartotta legjobbnak a zsűri.

A XII. Forgass a Földért verseny filmjeit a shoot4earth.org címen lehet megnézni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában