Mesébe illő sztori

2025.03.03. 18:10

Csodás fordulatot vett Jánosi György élete – a volt politikus boldogabb, mint valaha

Egy hajszálon múlt az élete, most pedig újra boldogságra talált. A szekszárdi származású Jánosi György, egykori országgyűlési képviselő és szocialista miniszter, 2024 tavaszán súlyos egészségi állapotba került, ám egykori diákszerelme, Eszter időben értesítette a mentőket, így megmenekült.

Az egykori politikus élete szó szerint hajszálon múlott. A sors azonban nemcsak az életét adta vissza, hanem egy régi szerelmet is újraélesztett. Jánosi György csodálatos története következik.

Jánosi György és a párja, Eszter januában mondták ki a boldogító igent
Forrás: Facebook/Jánosi György

Diákkori szerelem volt az övék

Jánosi György és Eszter először gimnazistaként találkoztak egy csurgói színjátszó fesztiválon. „Egy egész éjszakát végigsétáltunk kettesben, majd leveleztünk egy ideig” – idézi fel a politikus. Ám Eszternek akkor már volt párkapcsolata, így útjaik szétváltak – írja a Blikk.

Évtizedek teltek el, amikor Eszter a közösségi médiában rátalált Jánosi György verseire. Írásai egyre szomorúbbá váltak, és Eszter megérezte, hogy baj van. Amikor az egykori minisztert tavaly márciusban súlyos állapotban kórházba szállították, ő volt az, aki segélyhívást kezdeményezett.

Megmentője lett Jánosi György szerelme

A felépülést követően Jánosi György felkereste megmentőjét, és hamar kiderült, hogy Eszter évek óta elvált. „Fél évig találkozgattunk, én mentem Földvárra, ő átjött Szekszárdra” – meséli. Kapcsolatuk egyre mélyült, míg végül úgy döntöttek, hogy együtt folytatják életüket.

Az esküvőjük 2025. január 18-án zajlott le szűk családi körben. „Nem volt nagy felhajtás, az igazi barátok a távolból is gratuláltak” – mondja Jánosi, aki ma már új otthonában, Tiszaföldváron él feleségével.

A politikus elmondása szerint élete új fordulatot vett: ismét alkot, és hamarosan egy új verseskötete is megjelenik. „Úgy érzem, ez lesz a történetem koronája” – zárja gondolatait mosolyogva.

Van segítség!

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány várja a krízishelyzetbe jutott fiatalok hívását a 116-111-es telefonszámon, előhívószám vagy körzetszám nélkül. A 24 órás, névtelen, anonim és ingyenes szolgáltatásuk azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt adnak a változásra, akik nem tudnak a családjukra vagy tanáraikra számítani. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában