Kutyavilágra születtek a kicsinyek

2025.03.21. 06:30

Harapott az anyaállat, miközben kölykeit kiszedték a vízelvezetőből

Egy anyaállat nyolc kölyöknek adott életet egy vízelvezetőben, ahol a biztos pusztulás várt volna rájuk. A kóborkutya mentés sikerrel járt, az ebek biztonságban vannak. Helyiek is segítettek a menhely munkatársainak.

Kóborkutya mentés zajlott le nemrég Sióagárd községben. Egy gazdátlan anyaállat már huzamosabb ideje csatangolt a településen, hol itt, hol hol húzta meg magát. Elfogadta az ételt, de senki nem tudta megfogni. Úgy két héttel ezelőtt a jobb sorsra érdemes eb egy vízelvezetőben vert tanyát. A helyszínen elhaladva néhány helybeli felfigyelt arra, hogy az üregből nyüszítések hallatszanak.

Kóborkutya mentés
A kóborkutya mentés teljes sikerrel járt, mind a nyolc kölyök és az anyaállat biztonságban van. Fotó: Beküldött fotó

– Értesítést kaptam arról, hogy az anya a vízelvezetőben hozta világra kölykeit – mondta el lapunknak Fiáth Szilvia, a Szekszárdi Kutyamenhely vezetője. – A kicsikre ilyen  esős és fagyos időben a biztos pusztulás várt volna. Azonnal elkezdtük a mentést munkatársaimmal és néhány helybeli segítővel.

Az anyaállat morgott és harapott

Ez a tevékenység, bár elsőre egyszerűnek tűnhet, egyáltalán nem bizonyult könnyűnek. A vízelvezető nagyjából öt méter hosszan húzódott egy beton bejáró alatt. Az üreg szélessége nem egészen ötven centiméter, magassága pedig harminc centiméter volt. A gyűrű egyik bejáratát a mentő alakulat lezárta, azzal a céllal, hogy az anyaállat ne tudjon megszökni. Bár, mint kiderült, erre az intézkedésre nem is lett volna szükség, mert a kutya elszántan védte kölykeit, nem hagyta őket magukra. 

Nehezen lehetett kicsalogatni a kicsik anyját. Fotó: Facebook

– Először a nyíláshoz közel lévő három kiskutyát szedte ki a kollégám – ismertette a mentés folyamatát Fiáth Szilvia. – A csöppségek szerencsére nem voltak vizesek, csak némileg sárosak. Megtörölgettük valamennyit, majd puha pléddel bélelt bélelt szállítódobozba helyeztük őket. Ám hátra volt még a neheze, hiszen a többi kiskutyát az anya nagyjából a vízelvezető közepénél vackolta be. Ezért különféle meghosszabbított eszközökkel próbáltuk kiszedni őket, miközben az anyaállat morgott és harapott. Pálfi Péter kollégám, mint a nap hőse, két órán keresztül hasalt a nyílás előtt és kotorta ki óvatosan a kölyköket. 

Kóborkutya mentés, teljes sikerrel

Így sikerült valamennyi, tehát mind a nyolc apróságot biztonságba helyezni. A kölykök szeme már nyitva volt, ebből következően úgy tizenkét-tizennégy naposak lehettek a mentés idején. Az időjárás okozta viszontagságok ellenére, csodával határos módon, semmi bajuk nem történt. Végezetül az ivadékait kétségbeesetten kereső anyaállat is kidugta fejét, ekkor fogta meg őt az a helybeli, aki korábban is etette. Így az összes állat ketrecekbe került. Már kezdett sötétedni, mikor az ebekkel együtt a menhelyre ért a mentőcsapat.

– Fűtött helyünk ugyan nincs, de tiszta, védett, zárt szállást kapott a család – közölte a menyhely vezetője. – Mi gondoskodunk a mamáról, ő pedig a kicsinyeiről. Miután megerősödnek, nagyobbak lesznek, igyekszünk gondos gazdákat találni számukra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában