2025.03.29. 17:00
Változik a KRESZ: elmondjuk, mire számíthatnak a sofőrök
Már a múlt év végén több szaklap is foglalkozott azzal, hogy az idén változik a Kresz, amelynek célja a közlekedés biztonságának és hatékonyságának növelése. A Kresz változás úgy tűnik, még várat magára, tervezet van, egyelőre a szakemberek még vitatják egyes elemeit.
A tervezet szerint a főbb változások a Kresz mindegyik területét érintik. Alapvetően elmondható, hogy az Kresz változás célja, hogy együttműködésre buzdítsa a résztvevőket és mindenki biztonságosan tudjon részt venni benne. Megkérdeztük, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, mikorra várható a Kresz változása, a sajtóosztályon elmondták, a tervezetet még a szakemberek elemzik.

Forrás: MW/illusztráció
Kresz változás: íme a tervezet részletei
Fókuszba kerül a személy- és vagyonbiztonság, ami azt jelenti a gyakorlatban, hogy a közlekedésben részt vevők kötelesek úgy közlekedni, hogy ne sértsék vagy veszélyeztessék mások személyi és vagyoni biztonságát. A gyalogosoknak például tilos lesz a mobiltelefon-használat az úttesten való áthaladás közben és a vasúti átjárón történő átkelés során.
Az új Kresz szabályok újításai közé tartozik a “cipzárelv” bevezetése is. Ennek akkor van szerepe, amikor egy sáv megszűnik és az egyenesen haladó sávban közlekedőknek elsőbbséget kell adniuk a megszűnő sávról érkezőknek. Ez azért jó, mert gyorsítja a haladást, viszont nagyobb odafigyelést és együttműködést igényel a közlekedésben részt vevők részéről.
Nagyobb sebességhatár lesz megengedett
A módosítások érintik majd a sebességhatárokat, úgy tűnik, emelnek a megengedett sebességhatáron. Az autóbuszok, tehergépkocsik és járműszerelvények lakott területen kívüli 90 km/órás sebességhatárának a bevezetése. Sőt, a 2,55 méter szélességet el nem érő mezőgazdasági vontatók (traktorok) pótkocsi nélkül és lakott területen kívül 60 km/órás maximális sebességének a megengedése is terv.
A Vezess.hu összefoglalója alapján megmaradna az autópályákon a 130km/órás sebességhatár, viszont bizonyos szakaszokon megengedett lenne a 140km/órás sebesség.
Lakott területeken viszont a jelenlegi 50 km/órás sebességhatár megszűnik és helyette 30 km/órára csökkenhet.
A 30 km/órás sebességkorlátozás a gyermekek védelme érdekében az oktatási-nevelési intézmények környékén, tanítási időben kötelező lesz.
És ha már sebességhatárok, akkor fontos tudni arról a változásról is, amely a követési távolságot érinti. Autópályán kötelező lesz legalább két másodperces követési távolságot tartani az előttünk haladótól. Autóutakon, lakott területen kívül egy másodperces követési távolságot kell majd tartani.
És, hogy mennyi a két másodperc? „Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.”
Biztonságos vészfékezés és kaszkadőrvezetés
Az új Kresz szabályok idei változásai érintik majd a vészfékezést és az úgynevezett „kaszkadőrvezetést” is. Például az elöl haladó vészfékezése esetén is biztosítani kell a biztonságos megállást, azaz a vészfékező mögött haladó biztonságosan meg tudjon állni.
Tilos lesz a drifteléshez és a sűrű forgalomban való szlalomozáshoz hasonló veszélyes járművezetői magatartás. Korlátozzák a dudálást, csak rövid ideig, figyelemfelhívás érdekében lehet dudálni, kifejezetten balesetveszély vagy balesetmegelőzés miatt.
Az irányjelzést az új szabályok szerint korábban kell elkezdeni, vagyis, ha már tudjuk, hogy majd indexelni szeretnénk, akkor számoljunk rá legalább két másodpercet és annyival előbb kezdjünk a műveletnek.
Újdonság, hogy a harmadik életévüket be nem töltött gyerekekkel a lakott területen kívül közlekedő autóbuszon ülve kell utazni a kísérőnek.