Így néz ki most a legendás dunántúli csárda! Bejártuk az épületet! (VIDEÓ+GALÉRIA)

Sokan emlékeznek még az időre, mikor hangos volt a Sió Csárda. A nagy, nádtetős épületben koccintások visszhangoztak, a présházak hangulatát idéző falak között zajlottak az érettségi bankettek, a baráti borozások, és a magyar nótaestek. Ma viszont, ha arra járunk, csupán egy elhagyott épületet látunk, ami a múltról mesélhet, de új történeteket egyelőre nem ír. Idén 23 éve, hogy a Sió Csárda bezárta kapuit.

Amikor még menő hely volt a Sió Csárda

Abban sokan egyetértenek, hogy a Sió Csárda nemcsak egy vendéglátóhely volt, hanem egy életérzés. Az épületet Makovecz Imre tervezte 1965-ben, és az organikus építészet egyik kiemelkedő példája, még így, elhagyatott állapotában is. A Palánki-hegy tövében, a 6-os út mellett fekvő épület kiváló helyen állt, és a forgalomnak köszönhetően mindig volt benne élet. A népies, présházakra emlékeztető beltér sokakat vonzott, és nem véletlenül kapott Ybl-díjat az építészeti megoldásaiért.

„Rendszeresen kijártunk!” – írta egy kommentelő a Szekszárdi Időkapszula múltidéző bejegyzése alatt, míg mások érettségi bankettjüket vagy éppen egy meghatározó baráti estét emlegetnek fel. Gyuri bácsi, aki a hatvanas években országos országúti kerékpár bajnok volt, így mesélt: Edzésként sokszor kerekeztünk el Pécsre, a frissítőpont pedig hazaérve sokszor a Sió Csárda volt– emlékezett vissza. A csárda kávézóból, borozóból és étteremből állt, ahol munkahelyi bulik, zenés estek, sőt, még lagzik is zajlottak. – A hetvenes években egy héten kétszer volt itt Tutiló diszkó!– írta egy másik egykori vendég.

A lejtmenet: műemléki védelem vagy halálos ítélet?

A Sió Csárdát 2011-ben műemlékké nyilvánították, ami sokak szerint inkább hátrányt jelentett, mint előnyt. A Sió Csárda akkor a pécsi Saint Claire Kft. tulajdonában volt. – A műemlékké nyilvánítás volt a halálos ítélete – mondta 2013-ban Czakó Gábor, a Saint Claire akkori ügyvezetője, utalva arra, hogy a szigorú előírások miatt lehetetlenné vált a korszerűsítés és a fenntartható üzemeltetés. A 2013-as években már elhagyatottan állt. 2016-ban a Tolnai Népújság is beszámolt róla, hogy az új tulajdonos nagy reményekkel kezdte meg a felújítását az épületnek, azt tervezte, eredeti állapotában állítja helyre. A cikk kapcsán újra megkerestük a tulajdonost, aki arról tájékoztatott, hogy az építészeti tervek megvannak, de a jelenlegi gazdasági helyzetben nem kezdik meg az épület felújítását. Kérdésünkre, hogy a műemléki besorolás mennyire hátráltatná a munkát, így nyilatkozott: Nem értékelem hátrányként, hogy az épület műemlékvédelem alatt áll. Pláne, hogy amikor a tulajdonomba került, pontosan tudtam ezt. Ennek van pro és kontra oldala is. Én ezt inkább pozitívumként emelném ki – mondta.

Mi lesz veled, Sió Csárda?

Egy korabeli cikkben Gyuricza Mihály újságíró írt a csárda akkori állapotáról. Egy biztos, az épület helyreállítása csak az eredeti anyagokkal történhetne, és a bővítés is szigorú feltételekhez kötött. Addig azonban a csárda továbbra is egy múltba révedő emlék marad a fejünkben. Ahogy egy nosztalgikus kommentelő írta: Hű, de menő hely volt! – és talán egyszer újra az lehet. 

A cikk kapcsán a Sió Csárda tulajdonosát megkeresve kértük, hátha beengedne az épületbe, aminek ő készséggel eleget tett. Így most hosszú idő után benézhetünk a színfalak möge. Míg az épületet kívül-belül körbejártuk, beszélgettünk tervekről, elképzelésekről, motivációról, amit egy következő cikkben osztunk meg olvasóinnkal, egy újabb videó kíséretében.