Dunaföldár ünnepe

2025.03.02. 09:30

Díszpolgári címet is átadtak a Város Napján (képgalériával)

Várossá avatása harminchatodik évfordulóját ünnepelte szombaton Dunaföldvár. A település 1989. március elsején emelkedett ismét városi rangra, ezért az önkormányzat minden évben gálaesttel emlékezik meg az évfordulóról. A Város Napja alkalmával díszpolgári címet is átadtak.

Köszöntő beszédében Horváth Zsolt emlékeztetett rá, hogy a nevezetes napon Pozsgay Imre államminiszter adta át az oklevelet és a város kulcsát Antal Ferenc tanácselnöknek. Beszélt arról is, hogy az azóta eltelt évek során rengeteg változás, fejlődés történt, amelyeknek a dunaföldváriak mind aktív alakítói voltak. A Város Napja alkalmából rendezett gálaesten további együtt haladásra buzdította a lakosságot, mert mint mondta, csak így lehetséges a célok elérése. – Tegyünk együtt a városért, hogy gyermekeink, unokáink olyan hálával gondolhassanak ránk, mint amilyen hálával mi gondolunk elődeinkre – zárta szavait a polgármester. 

Város Napja: Széles János vehette át a díszpolgári címet
Város Napja: Széles János vehette át a díszpolgári címet 
Fotó: Makovics Kornel

Hagyomány, hogy rangos önkormányzati elismeréseket adnak át a városnapi gálán. A Dunaföldvár Város Díszpolgára címet idén Széles János vehette át, aki az 1990-es első választásoktól kezdve egészen 2024-ig önkormányzati képviselőként szolgálta a várost, illetve 1991-ben megalapította helyben a polgárőrséget, és emellett 2000-től huszonnégy éven át a Tolna Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke is volt.

Nagy László, a Marcipán Cukrászda tulajdonosa Dunaföldvárért Emlékérmet vehetett át
Nagy László, a Marcipán Cukrászda tulajdonosa Dunaföldvárért Emlékérmet vehetett át
Fotó: Makovics Kornel

Város Napja: Ketten részesültek Dunaföldvárért Emlékéremben

Dunaföldvárért Emlékéremben ketten részesültek: Baranyai Gyöngyi városszépítő és Nagy László, a Marcipán Cukrászda tulajdonosa. Cseharovszky Tatjána, a Sárdy János Zeneiskola tagintézményvezetője évtizedek óta tartó kiváló szakmai munkája és példaértékű vezetői elhivatottsága elismeréseként a Dunaföldvár Gyermekeiért Díjat vehette át. Díjazták az év sportolóit is. Az általános iskolás korosztályban Sebestyén Luca lett az év leány sportolója, aki táncos tevékenysége révén érdemelte ki az elismerést, míg Bakcsi Zalán az év fiú sportolója, aki kenusként ér el szép sikereket. A középiskolás, ugyancsak kajak-kenu sportágban jeleskedő Györkő Huba szintén az év fiú sportolója lett.

Az est során felléptek a Fitos Dezső Társulat táncosai, a Baródi Tánculat, illetve Bodolai Péter operaénekes, akit egykori tanára, Perémi Erzsébet kísért zongorán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában