Visszatekintő

2025.04.24. 14:00

Luther tér: így változott az elmúlt évtizedekben – fotókkal

A korábbi évtizedekben gyakorta benépesült Szekszárdon a Luther tér. Főleg akkor, amikor nem így hívták.

Ugyanis a háború után, az akkori szokásoknak megfelelően, a valláshoz kötődő tér- és utcaneveket átkeresztelték, így a Luther tér Felszabadulás tér lett. Itt készült el id. Janáky István építész tervei alapján a felszabadulási emlékmű, s a tíz méter magas márvány obeliszket 1960. március 27-én, vasárnap megtartott avatóünnepségen Marosán György leplezte le. Később azt az akkori testvérmegyéből, Tambovból ide látogatók kötelességüknek tartották megkoszorúzni, és sok éven át április 4-én is rendszeresen itt volt az ünnepség, amikor elhelyezték koszorúikat az akkori párt- és állami vezetők, az intézmények, közületek képviselői, s természetesen megkoszorúzták az emlékművet a Tolnán állomásozó szovjet katonák is. 

Luther tér: így változott az elmúlt évtizedekben
A Luther tér 1977-ben. Forrás: A szerző fotója

A felszabadulási emlékművet a rendszerváltást követően lebontották, majd helyétől néhány méterre felállították az évezred kapuját, melyet a Szatmári Juhos László által alapított szekszárdi Forma Symposion művészei készítették, és 2001. augusztus 20-án avattak fel.

Luther tér emlékművel. Forrás: A szerző fotója

A tér északi oldalán áll az evangélikus templom, melyet az 1908-ban alakult evangélikus gyülekezet első lelkésze, Németh Gyula építtetett, és 1928. december 16-án szenteltek fel. Ide került Bonyhádról a tizenkilencedik századból származó orgona, amelyet a nyolcvanas évek legvégén dr. Hafenscher Károly evangélikus lelkész rekonstruáltatott, a templom felújításával szinte egy időben a Paksi Atomerőmű támogatásával. A templom oltárképét Szabó Dezső festette 1940-ben, érdekessége, hogy a Jézus körül látható hívőket Tolna megyei népviseletben ábrázolja.

Koszorúzás anno. Forrás: A szerző fotója

A tér a rendszerváltás után visszakapta eredeti nevét, s már ritkán rendeztek itt ünnepségeket. Betonfelülete mégis a népünnepeken felállított ringlispíl és a mutatványosok nehéz járművei alatt megrepedezett, s bár a város virágágyásokkal igyekezett a teret széppé tenni, mostani kellemes arca a Szekszárd központját újjá varázsoló Zöld város program során alakult ki. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában