2025.04.15. 11:19
Sikítozó gyerekek a játszótéren, hatalmas szarvas zavarta meg a játékot (videóval)
Vadregényes jelenet tanúi lehettek a játszótéren a városlakók. A nem mindennapi eseményről videó is készült, ami szinte azonnal futótűzként kezdett terjedni a közösségi médiában.
Egy szokványosnak indult szombat délután az egyik városi játszótéren olyan jelenet bontakozott ki a homokozó és a hinták között, amit még a legtapasztaltabb helyiek is tátott szájjal figyeltek: egy termetes gímszarvas vágtázott keresztül a placcon, miközben a gyerekek sikongatva, nevetve futottak szét, a szülők pedig értetlenkedve kapkodták elő a telefonjukat. A mi legnagyobb szerencsénkre, hiszen így videó is készült az esetről – számolt be a nool.hu, ahol a videó is elérhető.

Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool.hu
Hívatlan vendég a játszótéren
A felvételen jól látszik, ahogy az állat a Zöldfa és a Hősök út közötti zöldterületről érkezik, majd néhány másodperccel később már el is tűnik az erdőben – de a döbbenet és az izgalom még percekig a levegőben maradt. „Szinte már nincs is olyan nap, hogy a környéken ne találkoznánk vadakkal” – mesélte Hranek Krisztián, aki maga is szemtanúja volt a jelenetnek, sőt: ő készítette a népszerű videót is. Mint mondta, néha 16 példányt is meg lehet számolni a környéken, és a szarvasok egyre kevésbé félnek az emberektől – annyira megszokták a városi életet, mintha csak hazajárnának.

Fotó: Koklács Kata
Szekszárdon is vendégeskednek néha
Szekszárdon sem ismeretlen a hívatlan vadak megjelenése a városban. Ahogy a teol.hu számolt be róla, 2024-ben Vesztergombi Csaba osztotta meg ismerőse fotóját, aki a Remete utcában grasszáló nagyvadat kapott lencsevégre Szekszárdon. A szarvas nem sokáig maradt egyik helyen sem, de az élmény örökre bevésődött a gyerekek és a felnőttek emlékezetébe Szekszárdon és Salgótarjában is.