2025.06.18. 08:20
Egyre komolyabb döntés a jogosítvány megszerzése – mutatjuk, mivel számolhatnak a családok
Ma már egy jogosítvány megszerzése komoly anyagi terhet jelent a családnak. Úgy tíz évvel ezelőtt még az ember a gyermekének betervezte, hogy az érettségivel egy időben legyen meg a jogosítványa is. Így lesz kerek a felnőtté válása.
Ma már csak kevés család engedheti meg magának – főleg ahol két vagy három gyermek is cseperedik –, hogy befizesse a gyermekét gépjárművezetői tanfolyamra. Horribilis ára van annak, mire a gyermek megszerzi a jogosítványt. Ezúttal annak jártunk utána, mennyibe is kerül jogsit szerezni idén.

Fotó: Makovics Kornél
Mik a vezetői engedély megszerzésének az alapfeltételei?
Hazánkban több jogosítvány kategória is létezik, azonban most a „B” kategóriás személygépjármű vezetői engedély megszerzésének folyamatát ismertetjük. Vezetői engedélyt 17 éves kortól kaphatunk, ám a jogosítvány szerzéshez szükséges tanfolyamok már 16,5 éves kortól elkezdhetők. Az első jogosítvány megszerzésének alapvető feltétele az alapfokú (általános iskolás) bizonyítvány megléte, az érvényes személyi igazolvány, illetve az orvosi alkalmassági szakvélemény – utóbbi kifizetéséről bizonylatot kapunk, amit meg kell őrizni.
Amennyiben megfelelünk az alapfeltételeknek, bármelyik autósiskolában, lakhelytől függetlenül elkezdhető a jogosítvány szerzés menete.
Jogosítvány árak 2025: mennyi az első jogosítvány ára?
Maga a személygépjármű vezető tanfolyam a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felmérései szerint 2025 májusában átlagosan 369 070 Ft volt. Ehhez érdemes hozzáfűznünk, hogy a jogosítványszerzéshez szükséges tanfolyamoknak nincs hatósági ára, azaz a KRESZ és elsősegély tanfolyamok, illetve a gyakorlati vezetés órák költségei az adott autósiskola egyedi árazása alapján kerülnek meghatározásra. Az első jogosítvány árak 2025-ben átlagosan a következőképp alakulnak:
KRESZ tanfolyam ára: 40 000 Ft, KRESZ vizsga ára: egységesen 4 600 Ft, elsősegély tanfolyam ára: 23 000 Ft, Magyar Vöröskereszt elsősegély vizsga ára: egységesen 19 900 Ft, gyakorlati órák ára (minimum 29 óra szükséges): 300 000 Ft, orvosi alkalmassági szakvélemény ára: 40 éves kor alatt 7 200 Ft; 40-60 év között 4 800 Ft; 60-70 év között 2 500 Ft; 70 éves kortól 1 700 Ft, forgalmi vizsga díja: egységesen 11 000 Ft, első jogosítvány plasztik ára: 25 éves kor alatt ingyenes, utána egységesen 6 900 Ft (a személyes átvétel ingyenes, a postai kiküldés 2 000 Ft). Ha mindent összeadunk, a végösszeg jócskán meghaladja a 400 ezer forintot. És ebben az összegben nincsenek benne a plusz órák.
Nem lett könnyebb a jogosítvány megszerzése, megszűntek a teszt-pályák
Kardos Zoltán szekszárdi szakoktató elmondta, az első 30 gyakorlati óra a legköltségesebb. A családok ezzel számolnak, és addig nincs is gond, amíg felmerül az oktató részéről, hogy a készségekkel gond van és pótórákra lenne szükség.
– A mi autósiskolánkban jellemzően 40-42 óra között vizsgáznak le az első jogosítványra jelentkezők. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek kell plusz óra. Az jellemző, aki egyszer elhatározza, hogy megszerzi a jogosítványt, az kitart akkor is, ha elsőre nem sikerül. Az elmúlt években nem lett könnyebb a jogosítvány megszerzése, hiszen sokkal több lett az autó az utakon, nem lett könnyebb ilyen helyzetben a parkolás sem. Jellemző, minél nagyobb egy város, annál több plusz gyakorlati órára van szüksége a tanulónak – mondta Kardos Zoltán.
A kérdésre, hogy kik az ügyesebbek, a fiúk, vagy a lányok, a szakember azt válaszolta, nincs lényeges különbség, a lányok talán fegyelmezettebbek, a fiúk gyakorlatiasabbak.
Jogosítvány hosszabbítás ára: 2025-től egységesen 4 000 Ft, 62. évtől pedig 1 500 Ft. Ideiglenes vezetői engedély ára: 2 300 Ft. Egészségügyi alkalmassági vizsgálat felülbírálása (másodfokú orvosi alkalmassági vizsgálat): 40 éves korig 10 800 Ft; 40-60 éves kor között 7 200 Ft; 60-70 éves kor között 4 800 Ft; 70 év fölött 3 200 Ft.