ünnepség

2018.10.14. 20:00

A Balassa-nap tisztelgés a kórház dolgozói előtt

Kora délután ünnepi előadás-sorozat, késő délután pedig díszünnepség zajlott le szombaton a Balassa-nap keretében. A megyei kórház névadójának emlékére, valamint az intézmény dolgozóinak tiszteletére tartott, hagyományos rendezvényen kitüntetést vehettek át a kiváló, példaértékű teljesítményt felmutató munkatársak.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

Pénteken tizennégy orvos és nyolc egyéb diplomás kolléga bizonyította szakmai tudását a Balassa Pályázaton, a megyei kórház kultúrtermében. Valamennyi beadott pályamunka igen értékes volt, így az összeset előadásra méltónak ítélte a Tudományos Tanács.

Szombaton, immár a vármegyeházán, az ünnepi előadások keretében az orvostudomány és a művészetek kapcsolatáról tartott prezentációt dr. Török László professzor és dr. Reglődi Dóra professzor asszony. Egy élet az ápolás szolgálatában címmel pedig Péter Gyuláné nyugalmazott ápolási igazgató munkásságán keresztül villantotta fel a kórház közelmúltjának pillanatait Gliedné Tillmann Erzsébet ápolási igazgató.

Az ezt követő díszünnepségen a Himnusz eléneklése után dr. Lehőcz Regina járási hivatalvezető tolmácsolta dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott üdvözletét. Majd Ács Rezső, Szekszárd polgármestere köszöntőt, dr. Németh Csaba, a kórház főigazgatója ünnepi beszédet tartott. Zenés műsorral kedveskedett a közönségnek Pecze István trombitaművész és lánya, Pecze Zsófi énekes. Majd azoknak szólt a taps, akik a mindennapokban nyújtott teljesítményük, tudásuk, emberségük, a kórház iránt tanúsított elkötelezettségük egyaránt példaértékű.

Az Emberi Erőforrások Minisztere Pro Sanitate díjban részesítette Böröcz Istvánné gyógyszertári szakasszisztenst és Gyöngyösi Sándorné osztályvezető ápolót. Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Csepregi Józsefné munkaügyi előadó, Feil Péterné, az Élelmezési Csoport munkatársa. Dr. Sík Erzsébet osztályvezető főorvos felterjesztését dr. Németh Csaba főigazgató jelentette be. A kategória valamennyi díjazottja idén vonult nyugdíjba.

Kórházi elismerésként Balassa-díjat vett át Dr. Cifra János, a Patológiai Osztály osztályvezető főorvosa, dr. Selényi Judit, a Rendelőintézet Fogászat– és Szájsebészet osztályvezető főorvosa, dr. Vida Aladár Béla, a Szülészet–Nőgyógyászati Osztály főorvosa és dr. Roth Teréz, az Ortopédiai Osztály szakorvosa. Ugyancsak Balassa-díjas lett a Fertőző osztály tizenhat tagú kollektívája: a csapat vezetője dr. Bali Ildikó osztályvezető főorvos, főnővére dr. Győriné Dávid Stefánia diplomás ápoló.

Az ápolási terület Balassa-díjasainak sorát Bártfai Szilvia, a Krónikus Belgyógyászati Osztály osztályvezető ápolója nyitotta meg. Őt követte Feigl Zsolt, a Sürgősségi Betegellátó Osztály osztályvezető ápolója és Kökény Erika, a Mozgásszervi és Kardiológiai Rehabilitációs Osztály osztályvezető ápolója. Gazdasági területről Balassa-díjban részesült Pirgi József energetikus, Mátyás István vízvezeték-szerelő és Fábián András gépkocsivezető. Nyugdíjba vonulása alkalmából Balassa-díjat kapott Bojtos Jánosné tálalós és Horváth József kertész.

A díszünnepség zárásaként dr. Németh Csaba mondott köszönetet a támogatóknak, a műsorban közreműködőknek és a kétnapos program szervezésben részt vállalt munkatársaknak.

Főorvosok és adjunktusok kinevezése

A Balassa Pályázat díjait dr. Német Csaba, Gliedné Tillmann Erzsébet és dr. Kondákor István professzor, a Tudományos Tanács Elnöke adta át. III. lett dr. Maláti Éva szakorvosjelölt, II. dr. Kovács Dóra szakorvos, I. dr. Tóth Gábor szakorvos. Egyéb diplomás kategóriában III. lett Gazdag Krisztina gyógytornász, II. Bártfai Szilvia diplomás ápoló, I. Straubingerné Vince Ildikó szakasszisztens. Közönségdíjas: dr. Kovács Dóra.

Eddigi szakmai pályafutása, a kórház vezetése és a Tudományos Tanács döntése alapján főorvosi kinevezésben részesült dr. Szí Vince (III. sz. Belgyógyászati Osztály) és dr. Kovács Gábor (Szülészet-Nőgyógyászati Osztály). Adjunktusi kinevezésben részesült dr. Komáromi-Fülöp Zoltán (Szülészet–Nőgyógyászati Osztály), dr. Schipp Ildikó (Onkológiai Osztály) és dr. Hepp Tamás (I. sz. Belgyógyászati Osztály).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában