Neumann verseny

2018.03.22. 18:20

A jövőt mutatják meg a termékeikkel

Balázs László, fotó: Mártonfai Dénes

Alkotó és tehetséges diákok mutatkoznak be ismét Szekszárdon, az I. Béla Gimnáziumban. A Neumann Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Verseny mai ünnepélyes megnyitóján a résztvevőket Ács Rezső polgármester, dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott, és Gerzsei Péter tankerületi igazgató köszöntötte. Az intézmény szervezte tudáspróbán általános- és középiskolások adnak számot felkészültségükről és alkotni vágyásukról. Ezúttal is meghívást kaptak határon túli – felvidéki és délvidéki – fiatalok, akik több területen is kiemelkedő eredményt mutathatnak fel.

A sorrendben tizennegyedik alkalommal megrendezett megmérettetés alcímében nem véletlenül olvasható a „Kovács Győző szellemében” kitétel. Ugyanis a hat éve elhunyt mérnök, számítástechnikus, informatikus – Szekszárd díszpolgára – nem csak útjára indította ezt a megmérettetést, de mindvégig élete egyik küldetésének tartotta. A versenyzőket több kategóriában (általános iskolások, animáció, grafika, játékprogram, számítógéppel támogatott tervezés, web) zsűrizik, az eredményhirdetést pedig ma 15 órától tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában