Jelentős beruházásokhoz nyert támogatást nagymányok

2018.08.15. 18:29

A lakosságszám emelkedését várja a fejlesztésektől a városvezetés

Hanol Erzsébet

Fotó: Makovics Kornél

Közel félmilliárd forintos ráfordítással logisztikai központot alakítanak ki az egykori brikettgyári kiszolgáló területen, és bővítik az ipari park infrastruktúráját Nagymányokon. A fejlesztésekhez a Tolna megyei város önkormányzata 410, illetve 80 millió forint támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból.

Karl Béla független polgármester az MTI-nek elmondta: az 1965-ig MÁV-állomásként, majd a helyi brikettgyár részeként használt, 7,6 hektáros területen felújítják a vasúti pályát és közműveket, raktárakat építenek, valamint átrakó berendezéseket helyeznek el. Létesítenek logisztikai és vámirodát is.

A logisztikai központ kiszolgálja majd a közeli ipari övezet cégeit, ahol jelenleg négyszázötvenen dolgoznak, illetve a nagymányoki mészkőbányát, és fontos vasút-közút csomópont lehet a mezőgazdasági termények szállításához is – tette hozzá a polgármester. A tervek szerint 2020-ra fejeződik be a barnamezős beruházás, amelynek részeként rehabilitálják a városközponthoz közel fekvő terület egy kisebb, iparilag szennyezett részét, más részeken pedig parkosítanak.

Távolabbi terv a térségben a Máza-váraljai szénmező kiaknázása, ahonnan a 240 millió tonnára becsült feketekőszén-vagyont nagymányoki kapuval termelnék ki. A létesítmény a szén elszállítását is szolgálhatja majd. A mintegy negyven hektárnyi ipari területen 2019-re bővítik a vízvezeték- és csatornahálózatot, illetve egy kilométernyi, elkerülőként is használható utat építenek.

Karl Béla hozzátette: azt szeretnék, hogy az ipari fejlesztéseknek köszönhetően a 2300 lakosú város lélekszáma a következő tíz évben jelentős mértékben emelkedjen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában