extrém hideg

2018.02.24. 08:30

Fokozottan figyeljenek oda a hajléktalanokra és az idős emberekre!

Vöröskód-riasztást adtak ki ma déltől a várható extrém hideg miatt. 

Balázs László

Vöröskód-riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára ma déltől a várható extrém hideg miatt. Czibere Károly a budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a vörös kód eljárásrendje szerint a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt. Az államtitkár hozzátette: a potenciális befogadó intézmények, a diszpécserközpontok és az utcai szociális munkások is felkészültek a riasztással járó feladatokra.

A segélyszervezetek arra kéri a lakosságot, hogy a következő napokban fokozottan figyeljenek oda az utcán kihűléssel fenyegetett és az otthonukban egyedül élő idős emberekre, és szükség esetén hívjanak nekik segítséget.

A régióban a Dél-Dunántúli Regionális Diszpécser Szolgálatot (Támasz Alapítvány) a 72/233-169-es számon lehet elérni. A riasztás a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben.

Az extrém hideg miatt a krízisidőszak 360 millió forintos kerettámogatását további 50 millió forinttal emelték, ezt ezekben a napokban fogják felhasználni alapvetően takarók, hálózsákok és egyéb többletkiadások fedezésére. A krízisidőszakban megerősítették a hajléktalanokat ellátó szolgáltatási rendszert, az átlagosan meglévő 9600 férőhely mellé további 1500 férőhely megnyitásáról döntöttek és biztosították a férőhelyek finanszírozását is. A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a megye útjai vizesek, fennakadás sehol sincs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában