szolgáltatás

2018.02.25. 18:10

A szemetet elviszik, de a csekket nem küldik

Mauthner Ilona, illusztráció: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

Bonyhádi olvasóink közül többen is érdeklődtek – volt aki teljesen kétségbe esve –, mi az oka annak, hogy lassan egy éve már, hogy nem kaptak számlát a szemétszállítás díjáról. Mint mondták, a szemetet a szolgáltató rendre elszállítja, de utoljára 2017. első negyedévét fizették ki, azóta egy csekket sem küldött a szolgáltató. Voltak a szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában személyesen is, fizettek volna, de nem fogadták el a pénzt és azt sem tudták megmondani, miért késik a csekkek kiküldése. Olvasóink attól tartanak ugyanis, hogy egyszerre kapják majd meg a számlákat és azt a nagy összeget nehéz lesz egy nyugdíjból, fizetésből kifizetni.

Természetesen megkerestük a szolgáltatót mi is. A Dél-Kom Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Bíró Péter elmondta, a múlt év közepe óta változott a szolgáltató személye, és az előd egy régi típusú számlázási rendszeren dolgozott, addig ennek megfelelően küldték ki a csekkeket. Ezt a számlázási rendszert újra cserélték. A csekkeket a budapesti központ, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. juttatja majd el a lakókhoz, de nem egyszerre, hanem egymás utáni hónapokban egyet-egyet. Természetesen késedelmi kamatot nem számolnak fel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában