összefogásnak köszönhető

2018.06.21. 19:26

Átadták a gyerekeknek szánt billiárdfoci pályát a városi sporttelepen

Hanol Erzsébet, fotó: Mártonfai Dénes

A gyerekek ugyan az UFC nemrégiben rendezett családi napján játékukkal már felavatták a szekszárdi poolball pályát, de csütörtökön hivatalosan is átadták azt a városi sporttelepen. Mint emlékezetes, Kőfalvi Adél, Vizdár-Lőczi Gizella és Szűcs Anita – akik szülőként és feleségként elkötelezettjei a labdarúgásnak – kezdeményezték a billiárdfoci pálya kialakítását, és a megvalósítás érdekében tavaly év végén első ízben szerveztek Szekszárdon football bált. Ennek bevételét fordították a 7×4 méteres pálya költségeire.

 

A tegnapi átadón Kőfalvi Adél mindenkinek köszönetet mondott, aki hozzájárult a pálya létesítéséhez. Kiemelte Vass Pétert, a V&Periko Kft. ügyvezetőjét, aki a pálya alapjának elkészítése során nyújtott nagy segítséget.

Horváth István, a térség országgyűlési képviselője példaértékűnek nevezte a kezdeményezést. Mint mondta, kitűnő bizonyítéka annak, hogy a Szekszárdon élők nemcsak elvárják, hanem megkeresik a megoldást az ötleteikhez. Véleménye szerint egy városról sokat elárul az ott élők szorgalma, elkötelezettsége. Az összefogás pályájának nevezte a létesítményt, amely közösséget és értéket teremtett. Ács Rezső polgármester szintén dicsérte az ötletet és a megvalósítást. Elmondta, hogy a gyerekek alkotják a játék elsődleges célcsoportját, és nemcsak az UFC tagjai, hanem bárki kipróbálhatja azt. Kárpáti Zoltán, az UFC elnöke arról beszélt, hogy fontos része a sportkomplexumnak minden olyan létesítmény, amely a labdarúgáshoz kapcsolódik, így a poolball pálya is.

A játékszabályok megegyeznek a billiárd szabályaival, ám dákó helyett rúgások révén kell a színes labdákat a lyukakba juttatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában