kiemelkedő munkájukat díjazták

2018.06.21. 20:00

Átadták az Év Rendőre és az Év Tűzoltója címeket

Átadták a Szekszárd Év Rendőre és a Szekszárd Év Tűzoltója kitüntető címeket. A közgyűlés csütörtöki ülése az ünnepélyes perceket követően a szokásos módon zajlott, azaz a képviselők több, mint harminc ügyben döntöttek.

Budavári Kata, fotó: Mártonfai Dénes

Év Rendőre kitüntető címet adományozott a megyeszékhely önkormányzata Benke János főtörzszászlósnak, aki az elismerést a közgyűlés csütörtöki ülésen vette át. Benke János évekig dolgozott Kölesd körzeti megbízottjaként, 2016-tól a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályán, a Szabálysértési Előkészítő Csoportban referensi beosztásban tevékenykedik. Nem ez az első kitüntetése, hiszen 2012-ben a belügyminiszter a „Rendkívüli helytállásért Érdemjel” arany fokozatát adományozta részére, a kölesdi önkormányzattól 2013-ban megkapta a „Kölesd közszolgálatáért” díjat, 2016-ban pedig eredményes szakmai tevékenysége elismeréseként rendőrségi tanácsosi címben részesült.

 

Szintén Szekszárd Év Rendőre címet kapott dr. Szabó Vilmos főhadnagy, aki 2006 óta teljesít szolgálatot a rendőrségen. Pályáját a BRFK-nál kezdte, 2016-ban került a Szekszárdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályára, ahol jelenleg is a Gazdaságvédelmi Ügyek Csoportjának tevékenységét irányítja. Precíz, alapos munkájának köszönhetően a csoport a vizsgált bűnügyeket eredményesen adja át az ügyészségnek. Segítőkész, teherbírása kiemelkedő, a munkához való hozzáállása példaértékű.

Az előkészítő bizottság a fenti kitüntető díjak odaítélésén kívül azzal a további javaslattal élt, hogy a Szőlő-Szem Mozgalom Civil Bűnmegelőzési Egyesület által javasolt Győri Balázs rendőr hadnagyot a közgyűlés külön jutalomban részesítse. Ezt a közgyűlés elfogadta. A bűnügyi osztály nyomozó alosztályán dolgozó egyik legjobb nyomozó azért érdemelt elismerést, mert munkájával nagymértékben hozzájárult Szekszárd és a környező tanyavilág biztonságának javításához.

A Szekszárd Év Tűzoltója címet Csele Gyula zászlós vehette át. A méltatás szerint a káresetek felszámolásánál önállóan, magabiztosan, a legjobb tudása szerint tevékenykedik, bármikor berendelhető és bevethető jelentősebb tűz- és káreset felszámolásához. – Ő az a személy, aki betű és szellemiség szerint betartja a tűzoltóesküben tett fogadalmát – áll a felterjesztésében.

A képviselők döntöttek arról, hogy a Szekszárd Év Rendőre kitüntető címet ezután minden évben a Városi Rendőrkapitányság rendőrnaphoz kapcsolódó állománygyűlésén, míg a Szekszárd Év Tűzoltója címet a Szent Flórián napjához kapcsolódó állománygyűlésen adják át.

Két iskolában lesz mosdófelújítás

Biztosítja a TOP pályázatokhoz a szükséges önerőt a város, erről döntött a közgyűlés. A városi bölcsődefejlesztéshez bruttó 3,3 millió, korszerű rendelő kialakítására a Kölcsey utcában 2,1 millió, a Dienes Valéria Általános Iskola energetikai korszerűsítéséhez 18,8 millió forintot különít el költségvetéséből az önkormányzat. Szóba került az is, hogy azon iskolák közül, amelyekben a szülők gyűjtést szerveztek a mosdók felújítására, a Bakában és a Dienesben végzik el ebben az évben a munkát. A két intézményben komoly összeg gyűlt össze, ezt egészíti ki a tankerület és a város. A Garay-iskolában várhatóan a jövő vagy az azt követő évre csúszik át a korszerűsítés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában