Az ESZI alapító igazgatója a felkelő Nap házában lakik

– Mi most az aktuális tennivaló?

– A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány másfél milliárd forintot oszthat szét az érintett Paks környéki 47 település között – válaszolta kérdésünkre Kováts Balázs. – Évről évre látom, hogy milyen hasznos ez a pályázati lehetőség a kistelepüléseknek. Számukra elérhetetlenek a nagy, országos, pláne az EU-s források. Itt kis összegeket is igényelhetnek, járdaépítésre, iskola-, orvosirendelő-fejlesztésre, falunap megrendezésére, s ezáltal előrébb lépegethetnek.

– Mindig ilyen közéleti dolgokkal foglalkozott?

– Három időszaka volt az életemnek: a szakmai – nukleáris mérnök vagyok –, az oktatási és a kommunikációs-közéleti. Az atomerőmű mind a tíz vezérigazgatójával dolgoztam. Az alapítás után egy évvel, 1977-ben kerültem a céghez. Én voltam az első blokkügyeletes, s dolgoztam más munkakörökben is, egészen a nukleáris igazgatóhelyettesi posztig. Érdekességként megemlítem, hogy az I. és II. blokk startjánál, mint tudományos indításvezető-helyettes lehettem jelen. 

– S hogy jött a képbe az oktatás, a középiskola indítása?

– Az ismeretterjesztő tevékenységet 1978-ban kezdtem, felismerve, hogy a környéken élőket informálni kell az atomerőművel kapcsolatos kérdésekről. Egy ideig TIT-elnök is voltam Pakson. Aztán egy nap az akkori vezérigazgató, Pónya József behívatott, hogy a szakmai utánpótlás biztosítása érdekében középiskolát kéne létrehozni. Nem könnyen vállaltam, de 1986. szeptember 1-jén megkezdődött a tanítás az Energetikai Szakképzési Intézetben (ESZI). Szorított a határidő, úgyhogy a megnyitás előtti hetekben még a tanárok is dolgoztak, hogy rendben legyen az épület. Egyik nap a lépcsőket csiszoltam, másnap beültem az igazgatói székbe. Egy évvel később már energetikai üzemmérnököket is képeztünk a műegyetemmel karöltve. Ez aztán 2005-től már Pesten folytatódott, s Pakson maradt a középfokú oktatás. Most van közel hétszáz tanuló és 125 dolgozó. Az erőmű alapítványa a működtető, s én az alapítvány kurátoraként tevékenykedem. Emellett címzetes docense vagyok a pécsi egyetemnek. Az ESZI igazgatója 1992-ig voltam, aztán megpályáztam az atomerőmű tájékoztatási irodájának vezetését.

– Miért?

– Engem a dolgok elindítása, működésbe hozása izgat. Ami már nélkülem is megy, az nem köt le. S az is zavar, ha kezd elfogyni körülöttem a szabadság levegője. Előfordult ilyen ok miatti váltás is az életemben. Többen kérdezték már, hogy egy ilyen nyüzsgő ember miért nem akar önkormányzati képviselő vagy polgármester lenni. Azért, mert mi, akik a Pónya-korszakban nevelkedtünk, hozzászoktunk az ötletek gyors, hatékony megvalósításához. Nekem, ha éjjel eszembe jut valami, reggel rögtön nekikezdek a kivitelezésének. Az önkormányzati munka viszont egyeztetésekből, tárgyalásokból, ülésezésekből, szavazgatásokból áll, amit nem bírnék elviselni. Azt szoktam mondani, hogy így, kívülről, többet tudtam tenni Paksért, mintha benn ültem volna a városházán.

– Folytassuk akkor a kommunikációs korszakkal!

– Az állást elnyertem, s a csöppnyi tájékoztatási irodából létrehoztam kollégáimmal az atomerőmű tájékoztató és látogató központját. Ott aztán rengeteg dolog volt, a sajtótájékoztatók megszervezésétől a látogatók kalauzolásán át a tájékoztatási rendszer kialakításáig. Azt 2003-ig csináltam, aztán még tíz évig, 2013-as nyugdíjazásomig dolgoztam, mint térségi főszakértő az erőműben. Ma is főként a térségi kapcsolatok gondozását végzem, de részt vettem a Paks II. projekt háttér-infrastruktúra felépítésének megalapozásában is, 2009–től 2014-ig. Hatalmas projekt volt.

– Szabadidő? Hobbi?

– Már a sportban és a borászkodásban is a fogyasztói oldalon vagyok. Valamikor végigeveztem hosszában a Dunát, ma már csak szurkolok a csapatainknak, főleg a kosarasoknak, mert én is kosárlabdáztam anno. Szőlőt is műveltem, nemzetközi aranyérmes boraim voltak, de kivágtam a tőkéket. Néztem a Duna-parton napozókat, miközben toltam a Sánchegyen a rotakapát, szállt rám a parasztpúder (a löszpor), és megkérdeztem magamtól: kell ez neked? Nem! Most vettem egy motorcsónakot, s visszatérek a Dunára. Szeretem a folyót, szeretem a víz felett felkelő Napot. A város szélén lakom, ahonnan pazar a kilátás. Az enyém a felkelő Nap háza…

Ismert és elismert Pakson a Kováts Balázs nevű intézmény

Úgy emlegetik sokan Kováts Balázst Pakson, mint „tényezőt”, mint „intézményt”. Az atomerőműben és az Energetikai Szakközépiskolában (ma szakgimnázium) végzett munkája közismert, de sokat tett a város civil közéletéért és sportjáért is. Szinte mindenki ismeri. Az Atomerőmű Sportegyesület elnökségében 1992-től dolgozik. (Ez az ország egyik legnagyobb sportegyesülete, hat szakosztállyal, 1400 taggal.) A Borbarát Klub alapító tagja, 1998-tól 2006-ig elnöke. A Prelátusban berendezett bormúzeum ötletgazdája. A 25 éves múltra visszatekintő Gastroblues Fesztivál egyik elindítója, segítője, a fő rendezvényhelyszín (ESZI) biztosítója volt.

Tevékenységéért számos elismerésben részesült. Megkapta többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. S amire még ennél is büszkébb: Pakson, hazai pályán, az „Év embere az ezredfordulón” díjjal tüntették ki a lakosság szavazatai alapján. Aminek a magyarázata szerinte, hogy „sosem forgatta a zászlóját a szél”.