Szent Mór katolikus általános iskola

2019.02.15. 17:30

Bezárják a katolikus iskolát, mindenkit váratlanul ért a hír

A mostani tanév végével megszűnik az oktatás a Pécsi Egyházmegye által fenntartott tolnai Szent Mór katolikus általános iskolában.

Steinbach Zsolt

Fotó: Domokos Gábor

Rendkívüli szülői értekezleten tájékoztatták az iskolabezárásról a szülőket és a diákokat a tolnai katolikus iskolában, szerdán. A tanítás nem kimenő rendszerben szűnik meg, minden diáknak új iskolát kell keresnie.

A döntés váratlanul ért minden érintettet és a város közvéleményét is. A katolikus iskola több, mint húsz éve, 1997 óta működött egyházi fenntartásban. A Pécsi Egyházmegye 2016-ban a tolnai gimnázium fenntartását is átvette. A tervek között szerepelt, hogy Tolnán is kialakítják a teljes katolikus közoktatási-nevelési vertikumot, az óvodától az általános iskolán át a gimnáziumig. Ebből a jelek szerint az általános iskola most kiesik, egyházi óvoda pedig egyelőre nincs a városban.

Megkérdeztük a Pécsi Egyházmegyét az iskolabezárás okáról. Tóth László Ákos, egyházmegyei közoktatási főmunkatárs írásos válaszában először is leszögezte: az egyházmegye köznevelési stratégiájában fontos elemet képez a keresztény nevelés. – „Hosszú évek során kerestük annak az útját és módját, hogyan lehet a pedagógia által megvalósított hozzáadott értéket megteremteni, sajátosságokat kialakítani, ill. a lehetőségeket széleskörűen kiaknázni. Az erőfeszítések ellenére, a legnagyobb sajnálatunkra, nem sikerült az intézménynek megtalálnia a helyét és feladatát az egyházmegye köznevelési rendszerében.”

Az iskolába jelenleg 85 diák jár a nyolc évfolyamon, közülük huszonheten nem tolnaiak. A kormányhivatal fogja kijelölni azt az iskolát, amelynek kötelező felvennie a diákokat. Ez a gyerekek zöme esetében a tolnai általános iskola lesz, de máshová is lehet jelentkezni.

Tizennyolc pedagógust és két technikai dolgozót érint az intézkedés. A tanerők közül 6 óraadó, 3 részmunkaidős, 3 nyugdíjas. Tóth László azt írta: a hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el a munkaviszony megszüntetése kapcsán.

Az iskola épülete továbbra is a Pécsi Egyházmegye tulajdonában marad. Hasznosításáról a későbbiekben születik döntés – írta a főmunkatárs, aki nem kommentálta azt a szóbeszédet, hogy esetleg ott működhet majd az egyházi óvoda. Az iskola udvarán álló konyhát nem érinti az iskolabezárás.

A tolnai gimnáziummal kapcsolatos kérdésünkre Tóth László azt írta: a gimnázium „teljes mértékben betölti a neki szánt szerepet és feladatot, illeszkedik az egyházmegye köznevelési stratégiájába.”

Nem mindenki nyugodott bele

Kerestük Ravasz Csaba tolnai plébánost, aki egyelőre nem kívánt nyilatkozni, ahogy Kleinné Hága Györgyi tagintézmény-vezető sem.

Sikerült viszont beszélnünk egy szülővel. Lados Noémi elmondta: mindenki megdöbbent, amikor a szerdai, gyerekekkel közös szülői értekezleten bejelentették az iskola megszűnését. Volt szülő, aki könnyekre fakadt a bejelentés hallatán, az értekezlet után szinte minden gyerek sírt.

Noémi gyermeke 4. osztályos, így az édesanyának van tapasztalata az iskoláról. Azt mondta, elsősorban a kis létszámú osztályok miatt íratta a katolikus iskolába gyermekét. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen így minden diákra jut elegendő idő, ha kell, külön is tudnak foglalkozni velük a pedagógusok. Az iskolát egyértelműen gyermek- és családközpontúnak tartja, bármilyen probléma adódott, a pedagógusok segítettek.

Lados Noémi egyébként nem nyugodott bele, hogy megszűnik az iskola. Azt mondta, megpróbálnak aláírásgyűjtést szervezni a döntés ellen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában