Courbet bódéból indult a világhír felé

Természetesen ez a művészeti irányzat sem önmaga által keletkezett, megvolt a maga társadalmi háttere. Minderről tegnap Szekszárdon tartott előadást dr. Aknai Tamás.

Gustave Courbet 1855-ben forradalmár lett, bizonyára akaratán kívül. Történt ugyanis, hogy festményeit a hagyományos, akadémista művészeti iskolán felnőtt zsűri kiutasította a híres párizsi Salon kiállításáról. Courbet erre egy bódéban állította ki műveit, a homlokzatra helyezett Réalité – realizmus, valóság – felirattal. Stílusirányzata máig erőteljesen hat, sőt, túlnőtt önmagán, mondhatni általában a megismerésben is alapvető módszer lett.

Erről 19. századi korszakról tartott tegnap előadást Szekszárdon, a Művészetek Házában dr. Aknai Tamás. A művészettörténész professzor lapunknak elmondta: Courbet tette és művészete komoly visszhangot váltott ki a művésztársadalomban.

– Valóban fogalmazhatunk úgy, hogy egy erőteljes művészi forradalmi hullám vette kezdetét – húzta alá dr. Aknai Tamás. – A következményeket tekintve meg kell említenünk az impresszionizmust. Legismertebb képviselői, mint Édouard Manet, Claude­ Monet, Edgar Degas vagy Pierre-Auguste Renoir, a valósághoz megfigyeléssel és elemzéssel kívántak eljutni. Például azt vizsgálták, hogy miként lehet a fényt pigmentté alakítani. Kimentek a szabadba és ott nézték a fényt, az árnyékot, a lokális színeket, ellentétben az akadémikus hagyománnyal. Azt vallották, hogy a valóság diktáljon a művésznek, ne a művész a valóságnak. A művészettörténész mindehhez hozzátette: a francia réalitéhatás Magyarországra is eljutott. Szinyei Merse Pál vagy Munkácsy Mihály azonban pályakezdéskor – kisebb afféroktól eltekintve – nem váltott ki végletes érzelmeket, erős elutasítást az ítészek körében.

– Az őstehetség Munkácsy Mihály úgy lett népszerű, hogy erősen nemzeti tartalmú festményeket készített a maga realista modorában – folytatta a művészettörténész. – Végeredményben alkalmazkodott a művészeti piac legkonzervatívabb rétegéhez. Szinyei Merse Pál viszont kénytelen volt egy fiaskót megélni. Majális című alkotását 1873-ban Münchenben, a Tavaszi Szalonban elnéző mosolyok fogadták. Ha ezt a festményét ebben az évben Párizsban állítja ki, elsöprő sikert arat. De mint tudjuk, Szinyei nem ment hétszáz kilométerrel arrébb. Mindennek fényében érthetjük meg igazán Ady Endre Páris, az én Bakonyom című versét. Párizsba kell menni, ott van a megújulás, onnan indul és terjed szét a modernizáció, nemcsak technikai, hanem társadalmi értelemben is. Nem véletlen, hogy a huszadik század elején például a Nyolcak csoportja, jóllehet több tagjuk is járt Münchenben, egyértelműen a párizsi orientáció mellett kötelezte el magát. Egyébként a fáziskésést mutatja, hogy közel harminc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1901-ben, ugyancsak Münchenben a Majális aranyérmet nyerjen...

S még valami, maradva Szinyei Merse Pálnál: ifjúkorában megadatott neki, hogy találkozzon Gus­tave Cour­bet-val, a Mesterrel, de nem Párizsban, hanem Münchenben. A festészet élő jelképe, legendája 1869-ben látogatott el a bajor fővárosba, ahol nem más, mint az ott tanuló, 24 éves Szinyei lett a tolmácsa.

Külföldi egyetemek is meghívták

Aknai Tamás 1945. május 20-án született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1968-ban szerzett művészettörténeti diplomát. 1970-től Pécsett a Janus Pannonius Múzeum munkatársaként dolgozott, később oktatott a szegedi egyetemen, majd a Janus Pannonius Múzeum művészettörténeti osztályának vezetői tisztét látta el. 2000-ben a JPT művészeti karának dékánja lett, ezen tisztét 2005-ig töltötte be. Vendégtanárként a krakkói, az amszterdami és az Indiana University of Pennsylvania egyetemeken tartott előadásokat. Az Echo című, 1997 és 2004 között megjelent periodika alapító főszerkesztője. Első könyve a budapesti Corvina kiadásában 1971-ben jelent meg, A 2001-es Egyetemes művészettörténet 1945–1980 című kötetét 2011-ben az Egyetemes művészettörténet mindenkinek 1980-2000 követte.