Jótékonyság

2017.12.11. 20:00

A családoknak segít a város

Civil szervezetek osztják szét az utalványokat a rászorulóknak.

Budavári Kata, fotó: Makovics Kornél

Rászoruló családoknak nyújt segítséget a szekszárdi önkormányzat. Mint azt Ács Rezső hétfőn délután a polgármesteri hivatalban elmondta: hosszú évek óta a szociális bizottság különít el egy összeget, amelyet a szekszárdi civil szervezetek osztanak szét a hátrányos helyzetben lévők között. A városvezető szerint ez a rendszer jól működik, hiszen a tizennyolc egyesület, alapítvány megfelelő tapasztalattal rendelkezik, hogy kiválassza azokat, akiknek igazán jól jön a támogatás. Most 2,8 millió forintot kaptak a civilek utalványban, az érintett körülbelül ezer ember ezeket, illetve az utalványokból vásárolt csomagot kapják. 

A polgármester megköszönte dr. Tóth Gyulának, a szociális bizottság vezetőjének, hogy rendelkezésre bocsátják a pénzt, dr. Tóth Gyula viszont Ács Rezsőnek köszönte meg, hogy akárcsak tavaly, az idei összeget is kiegészítette a polgármesteri keretből. A hétfői átadón arról is szó esett, hogy ezzel a támogatással a szekszárdi önkormányzat már év elején, a költségvetés tervezésekor számol.

Címkék#Szekszárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában