Domborművet avattak

2018.10.16. 09:30

Egyed Antalnak állítottak emléket szülővárosában

Budavári Kata

Fotó: Beküldött kép

Egyed Antal-domborművet avattak Székesfehérváron. A Tolna Megyei Honismereti Egyesület névadója 1779-ben született a királyvárosban, most pedig a Vörösmarty Képtár homlokzatán állított emléket neki a település, tudtuk meg Barteczka Máriától, a szervezet titkárától. A történetíró, költő és fordító római katolikus plébános Egyed Antal Vörösmarty Mihály barátja volt. Bonyhádon és Dunaföldváron szolgált, miközben évtizedekig gyűjtött forrás értékű adatokat Tolna vármegyéről. Ő volt megyénk első helytörténet írója, aki ma is hasznos tanulmányokat hagyott hátra a honismereti mozgalomnak, és aki Dunaföldváron hunyt el 1862-ben.

Az emléktáblát avatók méltatták az Egyed Antal életrajzával és munkásságával foglalkozó Tolna megyeiek, így Kaczián János és Cserna Anna kutatási eredményeit is. Mindketten tagjai a honismereti egyesületnek, amelynek nevében dr. Gesztesi Enikő elnök és Barteczka Mária titkár helyeztek el koszorút a székesfehérvári önkormányzat támogatásával készült domborműnél.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában