gyász

2019.06.17. 16:20

Elhunyt Lőrincz Andrea, Lengyel polgármestere

Mauthner Ilona

Fotó: Shutterstock

Elhunyt Lengyel polgármestere, Lőrincz Andrea, aki 52 éves volt. Fiatalon, 35 évesen vállalt szerepet a helyi politikai és közéletben, előbb önkormányzati képviselőként, majd alpolgármesterként, 2010-től pedig polgármesterként szolgálta a települést. Bár nem Lengyelben született, hanem a szomszédos Nagyhajmáson, de miután házassága révén a település lakója lett, elkötelezetten dolgozott a helyiekért.

Élete utolsó két évében folyamatosan küzdött a daganatos betegségével, nagyon bízva a gyógyulásban. Temetése június 19-én lesz a lengyeli temetőben 17 órakor, ezt megelőzően pedig a katolikus templomban misét tartanak az emlékére. Két felnőtt gyermeke, Diána és Árpád, valamint az ő családjuk gyászolja.

Lőrincz Andrea polgármester halála miatt a település életét, gazdálkodását, Antal János alpolgármester irányítja az őszi választásokig, addig ugyanis már nem lehet kiírni új választásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában