bogyiszlói gólyák

2019.05.17. 17:30

Fiókák pusztulása miatt zuhognak a mennykőcsapások az igazgatóra

Závoczky Szabolcs jelen pillanatban a világ leggyűlöltebb figurája madárbarátok egy elkötelezett csoportja szemében. A Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója nem tagadja: végtelenül rosszul éli meg a helyzetet. Amibe úgy került, hogy meggyőződése szerint egész életműve cáfolata az ellene indított hajszának. 

Szeri Árpád

Forrás: Shutterstock

Fotó: Illusztráció

„Fel kell jelenteni Závoczky Szabolcsot most azonnal!” „Aláírást gyűjteni az eltávolításáért!!!!” „a nevét sem vagyok hajlandó nagy betűvel írni.” „olyan emberek ülnek ilyen pozicióban, akikben egy fikarcnyi jó érzés sem szorult!!!” „Szegény gólyák. Haza jöttek a világ másik végéről..mert itt a Hazájuk. És itt fagy meg, fullad meg, mert itt minden így megy, ilyen körülményesen, bürokrata módon.”

Ezek az enyhébb stílusú hozzászólások a legnagyobb közösségi portál idevágó posztján. Több kommentelő, fogalmazzunk így, erőteljesebb nyelvezettel adja tudtul, hogy mit is kellene tenni az igazgatóval.

Mi ennek az áradó haragnak az oka?

Öt gólyafióka pusztulása. Történt ez nemrég Bogyiszlón, ahol az esőzés miatt az egyik fészek megtelt vízzel, a kis gólyák pedig megfulladtak. A haláltusa a világ nyilvánossága előtt zajlott le, ugyanis a fészekre videokamera irányul, így minden nyomon követhető volt az interneten. Rengetegen figyelték, érthető módon kellő megrendüléssel az állatok küzdelmét és három kis gólya pusztulása után egyre több telefon érkezett az erre szakosodott szervezethez: legalább a végét járó két fiókát mentsék meg!

Márton András, a Fióka és Madármentés Dömösön élő, közismert vezetője első körben a DDNP őrkerület-vezetőjéhez jutott el. Bejegyzésében azt írja, hogy a telefonos kapcsolatfelvételkor nem jutottak dűlőre: „engem is lepattintott, mondván, ez a természet rendje, a nemzeti park álláspontja az, hogy nem avatkoznak be.” Következett a második kör, sikerült elérni Závoczky Szabolcs igazgatót.

„A beszélgetés nem túl jó hangnemben folyt, előbb megkaptam egy újabb, jó magas lóról eleresztett kioktatást arról, hogy szerinte mi a természet rendje, s hogy ő ezt egyébként is jobban tudja..., majd végül kegyesen azt mondta, ha már ennyire menteni akarunk, ám legyen, csináljuk, ő nem akadályozza meg..., stb. A dologgal csak egy „apró” baj volt. Mégpedig az, hogy mire elértünk ide, annyi idő ment el, hogy időközben a maradék fióka is meghalt” – olvasható a bejegyzésben.

Innentől kezdve, ahogy mondani szokták, elszabadult a pokol a közösségi portálon, az igazgató minden lett, csak úriember nem. Az ügy odáig jutott, hogy a Duna-Dráva Nemzeti Park hivatalos közleményben magyarázta el a történetet, annak lényegét. Ez sem csillapította a felhorgadt kedélyeket.

– Hadd mondjam el, hogy 1983, azaz tizenhárom éves korom óta vagyok tagja a Magyar Madártani Egyesületnek – nyilatkozott lapunknak Závoczky Szabolcs. – Rendelkezem madárgyűrűzői vizsgával, napjainkig több tízezer madarat meggyűrűztem. Harminc éve figyelem és mérem fel a fehér gólya állományt Baranyában. Jómagam hoztam létre a Gólyamúzeumot a Nemzeti Park igazgatóságán, az ottani kiállítást több tízezer ember tekintette meg. Ezek ismeretében talán nem szükséges külön is bizonygatnom, hogy a gólya a szívem csücske. Rosszul élem meg, amikor a bogyiszlói gólya pusztulás miatt a családomat is fenyegetik, amikor gyermekem sírva jön haza az iskolából. Ilyen indulatokra nem számítottam. Elhiszem, hogy fájdalmas látni egy fotón öt elpusztult gólyafiókát. Csakhogy hasonló fotókat lehetne posztolni legalább négyszázötven dél-dunántúli gólyafészekről. S akkor még nem is beszéltünk több tízezer, hasonló veszteséget viselő barátposzáta, fülemüle, rigó és zöldike fészekről. Ezekre azonban nem irányul videokamera. Sajnos, az időjárással nem lehet szembeszegülni. Ha most jön egy aszályos hónap, a gólya szülők, eledel híján, ki fogják hajigálni kölykeiket a fészkekből. Ez ellen sem tudunk mit tenni, hiába szeretnénk.

Záró rész: Márton András és Závoczky Szabolcs – mint arról tegnap egyeztettek – a közeljövőben találkozni fog egymással. Madármentés témakörben megpróbálnak olyan megoldásokat találni, melyek alkalmazása eleget tesz a szakmaiság követelményének és tekintettel van a természetbarát közvélemény érzékenységére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában