szekszárd

2018.07.20. 19:30

Hagyományőrzők a törvényszéken

Ihárosi Ibolya

Hagyomány és Történet Munkacsoportot hozott létre dr. Csullag Józsefné, a Szekszárdi Törvényszék elnöke július elején. Ennek tagjai azok a bírák és igazságügyi alkalmazottak, akik munkájuk mellett szívesen szakítanak időt arra, hogy részt vegyenek a bíróságok történeti emlékeinek feltárásában, megóvásában és a történeti kutatásban.

A dr. Tuba István törvényszéki bíró által vezetett és jelenleg 12 tagot számláló munkacsoport feladatai közt szerepel például a tárgyi és okirati emlékek gyűjtésén túl Tolna megye jogszolgáltatási történetének feltárása, hivatástörténeti kutatás, a megye bírósági épületei történetének dokumentálása, fotó- és videoarchívum létrehozása. Szerepet kap a hagyományápolás keretében a nyugdíjastalálkozók szervezése, emléktáblák elhelyezése is. A munkacsoport köszönettel venné a bírósági tárgyi emlékekkel rendelkező magánszemélyek felajánlásait, amelyet a Szekszárdi Törvényszék honlapján található elérhetőségek bármelyikén meg lehet tenni – közölte dr. Hauszmann-né dr. Szőke Rita a törvényszék sajtószóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában