tolna megyei gyilkosságok xix.

2018.06.16. 20:00

Izgalmas budai hajsza után fogták el a dunaföldvári gyilkost

Folytatjuk Tolna megyei gyilkosságok sorozatunkat. Most egy dunaföldvári rablógyilkosságot idézünk fel, melynek elkövetőjét különös körülmények között tudták elfogni Budán, és mely után az elkövető négy különböző vallomást tett.

Kvanduk Bence, illusztráció: Shuttestock

Oláh Mihályné dunaföldvári zöldséges kofa, nagyon sok zöldséget és egyéb árut szállított Budapestre, és helyi üzleteit, amelyeken az árut összevásárolta, vagy bizományba vette, az esti órákban, különböző kocsmákban bonyolította le. Ezek az üzletkötései sokszor belenyúltak az éjszakába is, és mint az üzletért áldozni is kívánó kereskedő, ha kellett, még el is borozgatott azokkal, akiktől árut akart venni. 1927. március 10-én este, amíg az ura, a 75 éves Oláh Mihály Budapesten kereskedőknek adta el a felesége által vásárolt terményeket, Oláhné bejárt három, vagy négy kocsmát, ahol sóskára, spenótra és korai salátára adott kisebb-nagyobb előlegeket. A kocsmákban mindenütt hosszabb ideig tárgyalt, és közben megivott 2-3 deci bort is. Az utolsó kocsmában ült mellé Kiss Sándor 26 éves, nagyszalontai születésű napszámos, aki nagyobb üzletről beszélt neki, és azt ígérte, hogy igen jutányos áron fog részére korai főzelékfélét szerezni. Az üzlet végleges lekötésére elmentek Oláhék lakására, ahová a kocsmából 2 liter bort is vittek magukkal. A tárgyalások a késő éjjeli órákba nyúltak, amelyet bizonyít, hogy az egyik tanú, Fischer Ferenc látta, hogy Oláhné még fél 1-kor is tárgyalt Kiss Sándorral.

Másnap reggel Rózsa Istvánné és Kövesdi Józsefné – szintén piaci árusok – bementek Oláhné lakásába, akit legnagyobb megdöbbenésükre a konyhában fekve, megfojtva találtak. Azonnal a csendőrségre mentek, ahol bejelentették az esetet. Az őrsről 5 csendőr ment a helyszínre, és a parancsnok megkezdte a helyszínelést, mely során konstatálták, hogy az asztalon szanaszét hevernek a szaggatott 20-50-100-1000 koronás bankók. Pengős, vagy 1000 koronánál nagyobb értékű bankjegyet azonban nem találtak. Az eset híre futótűzként terjedt el Dunaföldváron, és a helyszínen jelentkező tanúk vallomásaiból a csendőrök hamarosan összeállították az előző este történetét. Oláhné könyveiből azt is megállapították, hogy a gyilkos 430 pengőt rabolt el áldozatától.

Azonnal Kiss Sándor keresésére indultak, azonban sehol nem találták. Miután a csendőrség kutatása hiábavalónak bizonyult, elrendelték az országos körözést is.

Április első napjaiban Budapesten végre kézre került Kis Sándor, aki bevallotta, hogy ő követte el a rablógyilkosságot. Az elfogása érdekes körülmények között történt. Vasárnap éjjel 23 óra tájban a budai Zsigmond-téren posztoló rendőr egy gyanús egyénre lett figyelmes. A rendőrnek feltűnt az őgyelgő fiatalember, aki a rendőr láttára sietős léptekkel az Ürömi utca felé tartott. A rendőr meglapult a házak árnyékéban, követte a fiatalembert, aki egy ház kapujából leskelődött vissza a rendőr felé. A rendőr hozzálépett, és igazolásra szólította fel. Amikor elővette kiskönyvét, hogy a bemondott adatokat feljegyezze, a fiatalember hirtelen futásnak eredt. A rendőr utána vetette magát, és izgalmas üldözés után csak úgy sikerült elfognia, hogy az egyik utca sarkán a menekülő előtt felbukkant a rendőrőrjárat. A menekülő dulakodni kezdett az őrjárat embereivel, de végül megkötözték, és bevitték a kerületi kapitányságra.

Azonnal kihallgatták, és vallomásáról jegyzőkönyvet vettek fel. Azt állította, Máté Károlynak hívják, szombathelyi születésű vasmunkás, és csak azért menekült a rendőr elől, mert a napokban valami szélhámosságot követett el.

A rendőrség abban a hiszemben volt, hogy egy szélhámost fogtak el, de amikor egy detektív felszólította a fiatalembert, hogy mindent valljon be, a felszólításnak váratlan eredménye lett. A delikvens hirtelen sírásra fakadt, és könnyezve vallotta be, hogy őt nem Máté Károlynak, hanem Kis Sándornak hívják, és ő követte el a dunaföldvári rablógyilkosságot. Vallomásának jegyzőkönyvbe vétele után Kist azonnal átvitték a főkapitányságra, ahol rögtön megkezdték részletes kihallgatását.

A főkapitányság az esetről telefonon értesítette a dunaföldvári csendőrséget, hogy ellenőrizhesse Kis Sándor vallomását. A telefonértesítés eredményeképpen megállapították, hogy csakugyan ő a keresett dunaföldvári rablógyilkos. Vallomásában elmondta, hogy hónapok óta állás nélkül bolyongott. Dunaföldváron alkalmi munkát vállalt, és állandó pénztelenségében az emberek jóindulatára volt utalva. Oláh Mihálynét régóta ismerte, és amikor Oláhné a vendéglőben elmondta, hogy a lakásán 430 pengő van, elhatározta, hogy az asszonyt elteszi láb alól, és megszerzi a pénzt. Sokáig ittak a vendéglőben, sőt még Oláhné lakására is vittek bort, ahol leitatta Oláhnét, akinek az ura Budapesten volt. Ő maga is sokat ívott, hogy tettét annál biztosabban hajtsa végre. Mikor az asszony a sok bortól elszundikált, az előre elkészített zsineggel megfojtotta, és magához vette a 430 pengőt. Vallomása után Kis Sándor előtt kihirdették a letartóztatásról szóló végzést, és átkísérték az őrizetes cellába.

Kis Sándor később Bettka rendőr-főtanácsos előtt módosította vallomását. Beismerése után szépíteni akarta a rablógyilkosságot, mert megbánhatta hirtelen tett vallomását. Azt mondta, nem követett el rablógyilkosságot. Oláhné sírva panaszolta az éj folyamán, hogy nem bírja az életet, és arra kérte, hogy fojtsa meg, amiért a 430 pengőt előre át is adta neki. Kis Sándort a budapesti rendőr-főkapitányság átadta a dunaföldvári csendőrségnek a nyomozás lefolytatására.

Kiss Sándor a kir. ügyészségen és a vizsgálóbíró előtt tett vallomásában beismerte a rablógyilkosságot. Elmondta, hogy Oláhnét, aki őt nagyon sokszor megvendégelte, régóta ismerte, és ha találkozott vele, az asszony mindig bort fizetett neki. Most, hogy nem volt keresete, aközben érlelődött meg benne a rablógyilkossági szándék, mikor Oláhné lakásán iddogáltak és az asszony elmondta, hogy mennyi pénze van. A gyilkosságot úgy követte el, hogy az asszony fejkendőjét a nyaka köré csavarta és pár percig jól összehúzta, úgy, hogy Oláhné megfulladt. Ugyanakkor nemcsak a pénzt rabolta el, hanem Oláh Mihálynak egy jó ruháját, barna gyapjú ujjasát és csizmáját is magára vette.

A beismerő vallomásában felsorolt részletek azonban ellentétben álltak a boncolásnál észlelt adatokkal.

Kiss Sándor a vizsgálat tartama alatt őrültséget színlelt. Azonban a budapesti igazságügyi megfigyelő és elmegyógyintézetben, ahová ebből a célból felállították, megállapították, hogy bár kissé degenerált idegrendszerű, mégis normális elméjű. Erre felhagyott a színleléssel is.

Végül 1928. január 12-én került a szekszárdi kir. törvényszék büntető főtárgyalói tanácsa elé.

A Wandl-tanács előtt lefolyt fő tárgyalás közönsége kíváncsian nézte az alacsony, zömök termetű, szelíd szemű, de hetykén felfelé kunkorodó bajszú embert, akiről senki sem gondolná, hogy ilyen súlyos bűn terheli a lelkét. Beismerte, hogy ő fojtotta meg Oláh Mihálynét. Elmondta a végzetes éjjel történetét, amikor leittasodott. Állítása szerint hajnal tájékán az öregasszony szerelmi ajánlatot tett neki, mire ő megundorodva, hirtelen indulatában addig szorította a sálat Oláhné nyaka körül, amíg meg nem halt. Azután az asztalon levő pénzt magához véve megszökött. Tagadta, hogy rablási szándékkal fojtotta volna meg áldozatát.

A kir. ügyészség rablógyilkosság bűntettéért emelt vádat ellene, azonban a bíróság a gyilkosság tényét nem látta bizonyítottnak, emberölés és rablás bűntettében mondotta ki bűnösnek és degeneráltságára, mint enyhítő körülményre való tekintettel tizenöt évi fegyházra ítélte. Az ítélet ellen sem a vádat képviselő dr. Hackseh Ferenc kir. ügyész, sem a védő nem nyújtott be fellebbezést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában