hagyományőrzés

2019.07.14. 20:00

Két településen is aratónapot tartottak

Két településen is tartottak Aratónapot: Kisszékelyen idén először kétnapos volt a program, míg Sióagárdon négy év után rendezték meg ismét az eseményt szombaton.

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes

Horváth Csilla, a Sióagárdi Hagyományőrző Egyesület vezetője elmondta, az Aratónapot kétévente rendezik, legutóbb technikai okok miatt elmaradt. Ezúttal körülbelül kétszázan látogattak el a rendezvényre. Az aratócsapatok négy tánccsoportból és egy civil csoportból álltak össze. Az eső ugyan közbeszólt, de egy óra alatt így is végeztek a munkával. A versenyzők hagyományos díjakat, szalmakalapot, kaszakövet, hazai pálinkát, sióagárdi motívumos kendőt kaptak. A megfáradt munkásokat lecsóval és babgulyással kínálták. A gálaműsorukon pedig a sióagárdi mellett több hagyományőrző egyesület bemutatkozott – tette hozzá.

A Kisszékelyi Hagyományőrző Aratónap pénteki és szombati programjaira körülbelül négyszázan látogattak el. Határon túli vendégek is érkeztek a szlovákiai Kamocsa és az erdélyi Atyha településekről – számolt be Pajor Ágnes polgármester. Mint elmondta, nyolc településről tizenkét aratócsapat érkezett. Az időjárás nem okozott problémát, már a munka végénél jártak, amikor esni kezdett az eső. Jó étvággyal láttak neki a csapatok az aratógulyásnak is (a babgulyás és a krumplis gulyás egyvelege).

Nemcsak kaszálásban mérhették össze tudásukat a résztvevők, hiszen horgászversennyel, és bállal is várták őket. Aki pedig dolgozni nem szeretett volna, de kíváncsi volt, miként zajlik egy aratónap, az sem maradt plusz program nélkül. Őket ugyanis a környékbeli várak és emlékházak hosszított nyitva tartással várták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában