Kimnek rengeteg helybeli segítségében van része

Yaejee Kim is azon leendő angoltanárok közé tartozik, akik a megyeszékhelyen, a Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolájában tanítanak. Vele együtt összesen tizenegy „kistanár” érkezett Nagy-Britanniából, Oxford megyéből, a Witney székhelyű Languages Training and Development továbbképző központból. Munkájukat David Gorbutt és a szekszárdi származású Csigi Marianna irányítja, az EU idevágó Erasmus Plus programjának megfelelően. A legfontosabb cél az ötletek, tapasztalatok cseréje, az egymás közötti megértés fejlesztésének elősegítése – s eközben azért a kéthetes tanfolyam magyar hallgatói is elmélyülhetnek az angol nyelvben.

Kim ugyan Koreában született – a fővárosban, Szöulban – , mégis úgy beszél angolul, mintha most lépett volna ki valamelyik amerikai filmből. Mondanunk sem kell, hogy hazájában koreai nyelv járja: a most huszonhét éves fiatal annak idején, diáklányként tanult ugyan valamit Shakespeare nyelvén, de az, ahogy mondani szokták, nem elég az üdvösséghez.

Ezért merész döntést hozott. Lehetősége nyílt arra, hogy a középiskola után Dél-Afrikában gyógyszerésznek képezze magát, de legalább ilyen fontos volt számára az angol tökéletes elsajátítása. Erre egészen egyszerűen rákényszerült, de ezt utólag már egy cseppet sem bánja. Port Elizabeth kikötővárosa lett az otthona, itt élt nem kevesebb, mint öt esztendőn át, távol a családjáról és a barátaitól. Eleinte nehéz időszaknak bizonyult, de azután megkedvelte ezt az országot, mely szó szerint a maga sokszínűségével emelkedik ki környezetéből. Mint mondta, nem éppen veszélytelen helyről van szó, de ő maga szerencsére nem lett áldozata semmilyen bűncselekménynek. Itt szerzett barátai már nem úszták meg, kirabolták őket. Azért, mint sokatmondóan megjegyezte, arra soha nem vállalkozott, hogy estefelé egyedül sétálgasson Port Elizabeth utcáin. Viszont a világhíres Kruger Nemzeti Parkot bejárhatta – autóval természetesen – , és kellő távolságból megcsodálhatta a szabadon élő elefántokat, zsiráfokat, orrszarvúkat és gepárdokat. Immár az angol nyelv birtokában beutazhatta a Távol-Keletet, Japántól Kínán és Kambodzsán át Malajziáig. Visszatérve Dél-Koreába, ott angol nyelvet tanított, gyermekeknek és üzletembereknek egyaránt. 

Magyarország, azon belül Szekszárd, mint tanulmányainak és oktatói pályafutásának újabb állomása, már a kezdet kezdetén megnyerte tetszését. Elsősorban az itt élő emberek miatt. Bennünket, magyarokat Kim egyeneseknek és aktívaknak lát, olyanoknak, akik előre gondolkodnak és barátsággal viseltetnek mások iránt. Élményt jelent számára, hogy bárhol jár, piacon, étteremben vagy egy fagyizóban, mindig akad valaki, aki segíteni kíván a koreai vendégnek. Túlzás lenne azt állítani, hogy mindenki angolul, sőt. De a jó szándék megvan. A magyar ételek iránt Kim fokozottan érdeklődik, eddigi, nálunk szerzett konyhaművészeti tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutott, hogy errefelé az ételeken egyaránt érezhető a kontinentális és a mediterrán hatás; jóllehet a magyar konyha sem egyik, sem másik. Ízlett neki a Budapesten, egy hajókiránduláson feltálalt halászlé, ám még nagyobb lelkesedéssel emlegette a gulyást, amiről már sokat hallott. Azt is tudja, hogy mennyi minden finomság kerül ebbe a levesbe: feltett szándéka, hogy addig nem megy haza, míg meg nem kóstolja.

De a haza most már nem Dél-Koreában van. Kim ugyanis nemrég megházasodott és férjével együtt Angliában, Oxfordban él. Bármennyire is meglepő, bár megtehetné, most nem vágyik onnan elköltözni valamilyen napos országba. Sőt, jóllehet Angliában akár egy napon belül is át lehet élni négy évszakot, ez sem rettenti el. A világjárást nemhogy nem adta fel, de újult erővel kívánja folytatni, mivel az angol mellé a francia, német és spanyol nyelvet is fel kívánja venni. Abban is bízik, hogy később valamikor ismét viszontlátja egyik új kedvencét, Magyarországot, benne Szekszárddal.