oktatás

2018.03.24. 07:00

Közösséget fejlesztenek a programokkal

Közel 70 millió forint támogatásból építenek közösséget és hajtanak végre fejlesztéseket a Györei Templom Általános Iskolában.

Balázs László, fotó: Mártonfai Dénes

A közösségépítés mellett infrastruktúra fejlesztésére is jut forrás a Györei Templom Általános Iskolában. Az intézmény fenntartója, a Tamási Tankerületi Központ és a Templom Iskola Gyermekeiért Alapítványból álló konzorcium pályázata az unió emberi erőforrás fejlesztésekre kiírt tenderén közel 70 millió forint támogatást nyert.

– Az Iskolaközpontú helyi együttműködések című, négymilliárd forint keretösszegű felhívás célja az volt, hogy ösztönözze a közösségi kezdeményezések és új kapcsolatok létrehozását, bátorítsa a kulturális életben való részvételt, serkentse a civil kezdeményezéseket – mondta el lapunknak László Olga, az iskola igazgatója. – Feladatként határoztuk meg a helyi, térségi ifjúsági civil szervezetekkel történő együttműködést, valamint összefogva az önkormányzattal, gazdasági szervezetekkel, egyházi ifjúsági közösségekkel erősítsük, növeljük településünk megtartó erejét.

László Olga hozzátette: ötmillió forintos eszközbeszerzést biztosít a pályázat, amely a közösségépítő foglalkozások feltételeit teremti meg. Lehetőségük van évi hat alkalommal színházi program megvalósítására neves előadók meghívásával, emellett pécsi színházlátogatásokat is támogatnak. A község lakóinak informatika tanfolyamot szerveznek, amely március 21-én indul. Emellett elsősegélynyújtási alapismereteket, egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat tartanak az érdeklődök számára. Többnapos túrák lebonyolítására is lesz lehetőségük. A fafaragó foglalkozásokkal pedig a kézműves hagyományokat elevenítik fel.

– A támogatásból finanszírozzuk – az önkormányzattal való együttműködés alapján – a község programjait. Kiemelt figyelmet fordítunk az április 28-ai gyereknapra, a tavaszváró fesztiválra, az ősszel megrendezendő Hajdina Fesztiválra, és a karácsonyi rendezvényekre, illetve Magyarország hagyományaihoz fűződő eseményekre – ismertette László Olga.

A megvalósuló programokból a község és az iskola egyaránt profitál. „Megmozdult a falu” – tette hozzá az igazgató. A patinás közoktatási intézmény sem maradhat ki a fejlesztésekből. A tanintézménybe több eszköz beszerzése van tervben, és lehetőség lesz infrastrukturális fejlesztésre is. Megújulnak az alsós tantermek, klubszobát alakítanak ki, a bejáratnál található lépcsősor új, térköves burkolatot kap. Az elnyert összegnek és a tankerületi támogatásnak köszönhetően a Templom iskola oktatási feltételei javulnak, megőrizve ezzel az intézmény versenyképességét és az értékalapú, minőségi oktatást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában