Mobilfüggőség

2017.07.22. 08:00

Magányossá teheti a mobiltelefon az embert

Közel tíz éve annak, hogy a mobilfüggőséget mint betegséget írták le. Már akkor is a népesség széles rétegeit érintette a probléma, és azóta sem javult a helyzet.

Hargitai Éva

Fotó: Makovics Kornél

 

A pszichiátriának folyamatosan olyan új problémákkal kell szembesülnie, amelyeket a gyors társadalmi, környezeti változások generálnak. A múlt század végén megjelent mobil-, majd okostelefonok elterjedése hozta magával a nomofóbia, a mobiltelefon-függőség megjelenését is – tudatta lapunkkal dr. Kertész Ágnes, a Balassa János megyei kórház pszichiátriájának osztályvezető főorvosa. Betegségként 2008-ban írták le Nagy-Britanniában. Ekkor már azt állapították meg, hogy a fiatal népesség több mint 70 százaléka érintett, valamint a 25–34 évesek körében is 68 százalékos a betegség megjelenése, és még az 55 év felettieknél is nagy arányban észlelhető erős kötődés a telefonhoz. Mára pedig már a világ fejlett területein, például Kaliforniában, Japánban és Dél-Koreában ambuláns klinikákat hoztak létre, hogy a telefon- és játékfüggőségben – ezek szorosan összefügghetnek egymással, valamint az internetfüggőséggel – szenvedőknek segítséget tudjanak nyújtani. Nem is kell olyan messzire menni, a hazai kamaszok, fiatalok között is sokan vannak, akik jóformán nem tudnak létezni a mobiljuk nélkül. Függőségi állapotról akkor lehet beszélni, hogy ha valakinek nincs a közelében a telefon, vagy akadályoztatva van a használatában, akkor ingerült, feszült lesz, szorongásos panaszai jelentkeznek. Jellemző még, hogy a függők ideológiákat gyártanak arra, hogy miért jó nekik a telefonhasználat.

Érdekes, hogy amíg a mobiltelefonok hajnalán a férfiakat érintette inkább a probléma, amióta megjelentek az okostelefonok, a nők lettek veszélyeztetettebbek. A használat szempontjából is elkülönül a két nem. A férfiak kommunikációra és információ- szerzésre használják, a nők pedig érzelmességükből fakadóan inkább azok kifejezésére, „posztolására”. 

Nagyon nagy probléma hogy a mobiltelefon, bár azt az érzetet kelti, hogy egy széles szociális teret tart fenn, valójában elmagányosít. Az az idő is gond, amelyet a lakosságnak az ilyen nagy hányada a mobiltelefonjával tölt – ez akár napi hat–tíz óra is lehet –, ez pedig a munka, a család, a társas kapcsolatok rovására mehet.

Reagálni kell a problémára, és kezelni kell a betegséget, hiszen az elvesztegetett idő, a beszűkülő társas kapcsolatok mellett és miatt sok pszichiátriai betegség okozója lehet – hangsúlyozta a szakember. Ilyen például az alvászavar vagy a depresszió. Bizonyos esetekben elkerülhetetlen a gyógyszerek alkalmazása, de nagyon fontos a viselkedésterápia is, amely során a beteg felismeri a problémát, és más, pozitív viselkedésformákkal helyettesíti függőségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában