testületi ülés

2018.12.14. 19:10

Megemelték a védett épületek felújítására szánt összeget

TN

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)

Közmeghallgatás előzte meg az év utolsó testületi ülését. Mint arról a Paksi Hírnök beszámolt, a közmeghallgatáson egy Dózsa György úti lakos amiatt panaszkodott, hogy hétvégenként elviselhetetlen a zaj az egyik vendéglátóhely miatt. A felvetésre dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző azt ígérte, utánanéznek a problémának. Két jelenlévő pedig azt vetette fel, hogy a Hegyes pusztára tervezett kutyamenhely szerintük túl közel lenne a városhoz. A főjegyző válaszában elmondta, ezzel kapcsolatban külön lakossági fórumot terveznek. Több észrevétel érkezett a helyi közlekedéssel kapcsolatban is. Szabó Péter polgármester megnyugtatásként elmondta, a Villany utcai parkolót nem adja el a város, és tervben van egy nagyobb parkolóövezet kialakítása is.

A közmeghallgatást követően rátért a képviselő-testület a napirenden szereplő témákra. Módosították a költségvetési rendeletet, mert a polgármesteri hivatal felújítására, valamint a Paks-Dunakömlőd kerékpárút megépítésére elnyert pályázati támogatáshoz – az időközben megemelkedő az építőipari árak miatt – saját forrást kell rendelni, ahogy a Paksi FC edzőpályáinak kialakításához, valamint az új kutyamenhely megépítéséhez szükséges területek megvásárlásához is. Az összeget a pályázati céltartalékból biztosítják, és átcsoportosítanak forrásokat a beruházási pénzeknél.

A védett épületek felújítására szánt támogatási keretet is emelték. Az eddigi utófinanszírozás helyett, az elnyert támogatás felét előre megkapják a sikeresen pályázók.

Ingatlan

A fiatal szakképzett pályakezdők Pakson történő letelepedésének támogatásáról szóló rendeletet is módosították. Nyomatékosították, hogy csak paksi ingatlan vásárlását, építését támogatják. Ha az adott ingatlant öt éven belül értékesíti a pályázó, csak Paks közigazgatási területén vehet másikat. Az önkormányzati bérlakások lakbérét – a tervezett inflációval megegyező mértékben – három százalékkal megemelték, ez egy 50 négyzetméteres lakás esetében ötszáz forint növekedést jelent havonta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában