Olvasó kérdez

2017.07.24. 08:15

Megoldja a posta a problémát

Mauthner Ilona

Olvasónk a megyeszékhelyen lakik a belvárosban, mint mondta, az elmúlt két évben szinte havonta cserélték ebben a körzetben a postásokat. Ez azért okozott sok bosszúságot, mert ugyanebben az épületben (az első emeleten) lakik az édesanyja (olvasónk a 3. emeleten), akinek állandó és szabályos meghatalmazása van. Mire megjegyzi az új postás, hogy hol vennék át a leveleket, már nem dolgozik a körzetben, helyette egy új vette át a helyét. Így megy ez havi váltással immár második éve. Kérdése: mi az oka annak, hogy ekkora a fluktuáció, ez csak Tolna megyére (netán Szekszárdra) vagy az ország többi településén is jellemző? Csak mellékesen jegyezte meg olvasónk, minden ilyen „bemegyek a postára, hogy kiváltsam az ajánlott küldeményt” egyenként 30-40 perces elfoglaltságot jelent.

Olvasónk kérdésére a Magyar Posta Zrt. kommunikációs osztálya válaszolt: Szekszárd belvárosában a megszokottnál valóban gyakrabban cserélődtek a kézbesítők az elmúlt időszakban. A hazai logisztikai iparágra egészében véve jellemző, így a Magyar Postára is, hogy egyes régiókban, így Nyugat-Magyarországon is, munkaerőhiánnyal küzd, jellemzően kézbesítési, küldeményfeldolgozási területeken, azonban a munkaerőhiány sehol nem olyan mértékű, amely fennakadást okozna a szolgáltatások teljesítésében. A Szekszárd 1-es postán a kézbesítési feladatok ellátásához megfelelő létszámú és szakértelmű munkatárs áll rendelkezésre. Időszakos munkaerőhiány természetesen itt is előfordulhat, de a Magyar Posta mindent megtesz annak érdekében, hogy az üres álláshelyeket mihamarabb betöltse. Mint azt bizonyára tudja a legtöbb helyi lakos, Szekszárdon 5 posta működik, ezek közül az 1-es posta a legnagyobb, belvárosi elhelyezkedése miatt a legforgalmasabb is. A Magyar Posta mérései szerint idén az első félévben az átlagos várakozási idő 5 perc körül alakult az 1-es postán. Itt egyébként működik az időpontfoglalás szolgáltatás, amelynek segítségével a számítógépen pár kattintással akár egy hétre előre, könnyedén foglalhatnak időpontot az ügyfelek, és így gyorsan, hatékonyan intézhetik postai ügyeiket. Az időpontfoglalásról a www.posta.hu/idopontfoglalas oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában