Állatvilág

2017.07.14. 12:46

Ne a macskák terített asztala legyen a kerti madáritató

A kert állandó vendégei lehetnek a madarak, ha itatót helyeznek ki számukra. Így egyrészt folyadékhoz jutnak, másrészt tisztán tudják tartani a tollazatukat.

Hanol Erzsébet

A madarak kedvelt gyülekezőhelye lehet a kertben egy jól kialakított itató. De fontos, hogy folyamatos legyen számukra a víz utánpótlás

Fotó: Makovics Kornél

Miként télen a madáretetőre, úgy nyáron a hűsölést biztosító itatóra, madárfürdőre is érdemes gondolni. Hálásak lesznek érte a madarak, hiszen a kánikulában nekik is sok folyadékra van szükségük. Egy jól elkészített itató pedig a gyülekezőhelyük lesz a kertben.

A madarak kedvelt gyülekezőhelye lehet a kertben egy jól kialakított itató. De fontos, hogy folyamatos legyen számukra a víz utánpótlás Fotós: Makovics Kornél

Az itató kialakítása mindenkinek a fantáziájára van bízva, ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy a medence lassan mélyüljön, a közepére pedig egy lapos követ érdemes tenni, ahol a madarak megállhatnak, leszállhatnak – tanácsolták a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei. Minél természetesebb az itató, a madarak annál jobban fogják kedvelni. A természetközeli látvány megalkotásához kiválóak a patakkövek, a sóderágy, a betelepített vízi növények.

Fontos, hogy az itató árnyékos vagy félárnyékos helyen legyen, így védve a madarakat a tűző napsütéstől, illetve a víz kevésbé párolog, ha árnyékban van. A madárfürdő elhelyezésénél arra is figyelni kell, hogy a kertben „vadászó” macskák számára elérhetetlen legyen, máskülönben az önfeledt hűsölés helyszíne helyett a madarak vesztőhelyévé válhat. A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy az énekesmadaraknak fontos, hogy az itató közelében találjanak búvóhelyül szolgáló cserjéket, fiatal fákat, ahová veszély esetén gyorsan elérhetnek. Az ilyen „menekülő útvonalak” biztosítása garancia lehet az itató népszerűségére. 

A madáritatóban szeretnek fürdeni a rigók, a kék cinegék, a vörösbegyek. A madarak számára a fürdés, a tollazat tisztán tartása állandó, létfontosságú tevékenység, az itató ezért is lényeges. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az itató vizét – amennyiben nincs átfolyása a medencének – rendszeresen cserélni kell. Miután az itatóhoz szoktak a madarak, mindig gondoskodni kell a víz utánpótlásáról, nem szabad becsapni őket – hangsúlyozták a hozzáértők. Az itatásra az esővíz a legmegfelelőbb.

A madárfürdő készítésénél a következő szempontokra érdemes figyelni: átmérője legen legalább 20–30 centiméter, hogy egy nagyobb, feketerigó méretű madár is megfürödhessen benne. A legideálisabb a 40–50 centis átmérő. Mélysége maximum 10 centiméter legyen, mert különben a kisebb madarak belefulladhatnak. Fontos a jó rögzítés, ne essen le, ne boruljon fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában