Nevetve vették tudomásul, hogy az arcokra ráncok kerültek

Az eseményre az ország számos részéről érkeztek az egykori diákok, a közös ünneplést a gimnázium régi tornatermében tartották. Az eseményen a két korábbi igazgató, Zentai András és Petz Péter is megjelent, a köszöntőt az intézmény vezetője, dr. Humné Szentesi Katalin mondta. A 60 éves érettségi találkozóra érkezett tizennyolc egykori diák között megjelent volt tanáruk, a 92 éves Kormányos Antal, Tóni bácsi. Az évfolyamuk egyik tagjának a lánya ráadásul a 40 éve végzettek között ünnepelt.

János Anna, aki 1979-ben érettségizett, lapunknak elmondta, hogy a szombati találkozó sikeres volt, az egykori diákok tíz órától este hatig emlékeztek a régmúltra. Az esemény mottója volt: „Itt kezdtem tanulni a valót, talán itt kezdtem tanulni az embert”. – A temetőbe is kimentünk – mondta –, valamint a gimnázium melletti templomkertben felállított kopjafához is, megkoszorúzni egykori tanáraink, kollégiumi nevelőink sírját.

Elmesélte továbbá, hogy az A és B osztályok öregdiákjai örömmel köszöntötték Soóky Árpád osztályfőnöküket. A beszélgetések során megismertették egymással életútjukat. Mint kiderült, az 1979-ben érettségizetteknek összesen közel száz unokájuk van. Mindenük a család, amelyre nagyon büszkék, s ugyanígy a sikeres életpályákról, a munkájukról is szívesen meséltek. Mint kiderült, a negyvenéves érettségi találkozójukat ünneplők közül sokan lettek pedagógusok, illetve szociális munkások, családsegítők. Nevetve vették tudomásul, hogy az arcokra ráncok kerültek, a hajak megőszültek, amelyet egyébként a férfiak vettek leginkább félvállról. Ugyanakkor mindenki ismeri a többieket, hiszen általában ötévente találkoztak eddig is. A régi, kamaszokra jellemző háborúskodásokra már nem is emlékeznek, csak a szépre. Ráadásul, az utolsó évben olyan összetartó lett az évfolyamuk, hogy például házasságok is köttettek az egykori diákok között. Ami pedig nagy örömre adhat okot, az az, hogy a 79-ben itt érettségizett 57 diák mindegyike él. Nincs közöttük munkanélküli, átlagos körülmények között élnek, és sokan várják közülük, hogy végre nyugdíjba menjenek.

– Hőgyészen laktam a családommal, ezért választottam a közelben lévő gyönki gimnáziumot. Nagyon szerettem ott tanulni, kollégista voltam, a tanáraimnak köszönhetően sok eseményen, rendezvényen vehettem részt. Olyan emlékeim vannak, amelyek egész életem során elkísérnek – mondta János Anna.