top 100

2018.11.16. 20:14

Remek hangulatban zajlott a Népújság partnertalálkozója

A Tolnai Népújság Partnertalálkozóján a résztvevők kézhez kapták lapunk és a NAV közös TOP 100 kiadványát. A szekszárdi Takler Kúriában tartottuk éves nagy rendezvényünket. A közönség egyúttal az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Paks II. Zrt. támogatásával fórumon tekinthette át a megye gazdasági eredményeit.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

Lóczi Szidónia, a Tolnai Népújság Tolna és Baranya megyei üzletszervezési vezetője, valamint Finta Viktor, a Tolnai Népújság főszerkesztője elsőként a vendégeket, köztük az önkormányzati-, hivatali vezetőket, cégvezetőket, intézmények, szervezetek vezetőit, munkatársait köszöntötte. A házigazdák külön is üdvözölték Ács Rezsőt, Szekszárd polgármesterét, Lenkei Istvánt, a Paks II. Zrt. vezérigazgatóját és dr. Lehőcz Reginát, a Tolna Megyei Kormányhivatal új főigazgatóját.

Finta Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy idén már másodszor jelenik meg a TOP 100 a megyében, de nem tévedésből. – Azon elv vezérelt bennünket a NAV vezetőivel, hogy a korábbiakhoz képest még előbb közreadjuk térségünk gazdaságáról azokat az adatokat, elemzéseket, melyek fontosak lehetnek cégük fejlődése, ezáltal megyénk boldogulása szempontjából – adott magyarázatot a duplázásra, majd a legfontosabb eredmények közül a Paks II. beruházást említette. Ezért is kérte fel Süli Jánost, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli minisztert egy tájékoztatóra.

A miniszter elmondta: a hazai energiaigény növekedése és az elavult erőművek bezárása ismeretében nem is lehet kétséges, hogy Paks II. megépítése elengedhetetlen. Minden előírásnak megfelelő, világszínvonalú blokkokról van szó, melyek az úgynevezett három plusz generációs technológiát képviselik: a fejlett biztonsági megoldások tervezésekor már a fukusimai baleset tapasztalatait is figyelembe vették. Süli János hangsúlyozta, az atomerőmű nem ellensége a megújuló energiának, a kettő kiegészíti egymást. A miniszter egyes híresztelésekre reagálva azt is elmondta, hogy az átadás vélelmezett 2032-es dátuma téves: sokkal hamarabb meglesz az üzembe helyezés.

Az atomerőművet bemutató kisfilm megtekintése után Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. augusztus közepén kinevezett vezérigazgatója tartott előadást. Nyugtázta, hogy cégük a TOP 100-as listán ismét az első helyen végzett, a különleges adottságok birtokában ez természetesen nem meglepő. Ezzel együtt a cég mindent megtesz, hogy az elkövetkező tizenöt–húsz évben ezt a helyet megőrizze. Az atomerőmű a technika, technológia területén ezután is képes lesz megfelelni a kor kihívásainak: viszont az visz mindent, legyen szó a gazdaság bármely ágáról, aki ezzel együtt a megfelelő, kompetens humán erőforrás birtokában lesz.

A találkozó szakmai része után dr. Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottja mondott pohárköszöntőt, majd a meghívottak fehér asztalnál folytatták tovább az eszmecserét.

Tele energiával

Fausztné Czirják Zsanett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója azt összegezte, hogy mit mutatnak a számok. A megye összes külpiaci teljesítményéből befolyó bevétel több mint 88 százaléka a TOP 100 társasághoz volt köthető. A legintenzívebben az építőipar növekedett, mely az előző évi 228 milliós negatív egyenlege után 2017-ben 5 milliárd 130 millió forint nyereséget hozott. Erőteljesen fejlődött a mezőgazdaság is, mely 1 milliárd 581 millió forint pozitív eredménnyel zárt. Az egy vállalkozásra eső átlagos adózás előtti eredmény szempontjából a TOP 100 körében is az energiaszektor teljesítette a legmagasabb értéket, megelőzve az infokommunikáció területét és az építőipart.

Pályázati pénz

Tolna megye gyarapodása a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programok (TOP) tükrében – ezt a címet viselte Fehérvári Tamás prezentációja. A Tolna Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy tizennyolc pályázati kiírás száznegyvenhat projektjének közel huszonöt és fél milliárd forintnyi forrás jutott. A pályázatok és az összegek összevetésekor megállapítható, hogy például a turizmusfejlesztés kétmilliárd-nyolcszázmillió forinttal részesült a keretből. Közelíti ezt az épületenergetikai fejlesztésre, a vízrendezésre, valamint a helyi gazdaságfejlesztésre fordítható pénzmennyiség. Az elnök számos megyei várost és községet említett előadásában, mint olyan helyszíneket, melyeken a fejlesztés túlmutat a település határain.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában