értékelés

2019.09.16. 17:30

Soha rosszabb Szüreti Napokat!

Bontották a faházakat ma Szekszárd belvárosában a Szüreti Napok után. A forgalmi rend várhatóan kedden áll helyre a városban.

Budavári Kata

Fotó: Makovics Kornél

A szombat volt a csúcsnap a mostani Szekszárdi Szüreti Napokon is, a vasárnap pedig igen kellemes levezetése volt a fesztiválnak, mondta Herrné Szabadi Judit, a Szekszárdi Borvidék Nkft. ügyvezetője. Némi meglepetésre csütörtökön a szokásosnál többen keresték fel a borudvart, úgy tűnik, egyre többekhez jut el a nulladik nap jó híre. Az ügyvezető több borásszal is beszélt, akik szerint jót tett a rendezvénynek a standok szellősebb elrendezése, és hogy a színpad távolabb került a borászok pultjaitól. Herrné Szabadi Judit úgy gondolja, hogy az eseményen körülbelül annyian vehettek részt, mint tavaly, ám a több hely miatt nem volt akkora zsúfoltság.

Véleményével Bősz Adrián a hegyközségi tanács elnöke egyetértett, és azzal egészítette ki, hogy kifejezetten jót tett a fesztiválnak, hogy a templom melletti füves terület jelentős részét lefedték a rendezvényre, és székeket, asztalokat helyeztek el itt. Azt is megtudtuk tőle, hogy a jól sikerült Szüreti Napok kiértékelése később várható, az akkori megbeszélésen derül ki, lehet-e valamit még javítani a rendezvényen.

Zsikó Zoltán, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója úgy véli, hogy a szervezés és a lebonyolítás is lendületes, hatékony volt. Az olyan mellékesnek tűnő dolgok, mint a takarítás kimagaslóan ment, de mosdóból is dupla annyit helyeztek ki, mint a korábbi években. A látogatók számát illetően Zsikó Zoltán úgy látta, hogy legalább annyian voltak kíváncsiak a programokra, ettek és ittak a Béla király téren, mint tavaly. Akkor hetvenezren kapcsolódtak ki a szüreti napokon.

Most a legtöbben a Kowalsky meg a Vega koncertjét nézték meg, ez az együttes vonzerejének és a szombati időpontnak is köszönhető. Zsikó Zoltán azt mondta, a vendéglátósok és az árusok is elégedettek voltak a forgalommal. Röviden: soha rosszabb Szekszárdi Szüreti Napokat!

Ma már bontották a fabódékat. Fotó: Makovics Kornél

A rendrakás már vasárnapról hétfőre virradó éjszaka elkezdődött, hiszen a vidámparkosok közül volt, aki már hétfő reggelre összepakolt, és elhagyta a helyszínt. Zsikó Zoltán délelőtti tájékoztatása szerint a faházakat a hét első napján elbontják, ám amit három nap alatt építettek, nem tűnik el egy nap alatt, így várhatóan még szerdán is láthatóak lesznek a városban a rendezvény nyomai. A forgalmi rend azonban a tervek szerint keddtől helyreáll a városban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában