önkormányzat

2019.03.20. 11:30

Sok kérdést vetett fel az elkerülő út témája

A tehermentesítő út volt a legutóbbi paksi képviselő-testületi ülés egyik kiemelt témája.

TN

Fotó: Molnár Gyula

A Paksihirnök.hu beszámolójából kiderül, hogy a partnerségi eljárásba harmincan jelentkeztek be, és végül hét véleményt találtak megfontolásra alkalmasnak. Szabó Péter polgármester a napirend tárgyalásakor arról adott tájékoztatást, hogy a nyomvonal módosításával 119 vácikai tulajdonos nem ért egyet, de partnerként nem jelentkeztek be, a Pálma Lovastanya tulajdonosa, Fritz József tiltakozó véleményét 991-en támogatják. Az önkormányzat városfejlesztéssel foglalkozó csoportja felvette a kapcsolatot a lovastanya tulajdonosával, konstruktív párbeszédet folytatnak az út nyomvonalával kapcsolatosan – tette hozzá a városvezető.

Horváth Zoltán képviselő a gyalogos átkelés lehetőségeiről érdeklődött és az autópálya közelsége miatti problémát vetette fel. Dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző válaszában azt mondta, hogy a tervezés a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. feladata lesz, amely szabványok alapján határozza meg a konkrétumokat, jelenleg a folyamat elején tartanak. Hangsúlyozta, hogy a zrt. figyelembe veszi majd az önkormányzati igényeket. Bagdy László tanácsnok megjegyezte: Az út nyomvonalát nem lehet úgy kialakítani, hogy az minden érintett megelégedését szolgálja.

A testületi ülést megelőzően több lakó felkereste Szabó Pétert azzal, hogy szerintük a Fehérvári út és Toldi utca közti városrészhez túl közel van az elkerülőút nyomvonalának tengelye. A polgármester ígéretet tett a lakóknak arra, hogy megvizsgálják az észrevételeket és a településszerkezeti terven módosítják az érintett szakasz nyomvonalát, arra törekedve, hogy az minél távolabb kerüljön a lakóövezettől.

A lakótelepi központi park felújítása első ütemének megvalósításáról szóló megállapodást is jóváhagyta a testület. Szabó Péter elmondta, hogy várhatóan már májusban elkezdődik a Kishegyi út és a Csengey központ közötti terület rehabilitációja, amely több magántulajdonost is érint, a rájuk eső költségeket az önkormányzat átvállalja. A polgármester hozzátette: 20-25 éves tartozását rója le a város a lakosság felé azzal, hogy egy nagyszerű és szép teret ad majd át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában