Elismertek

2017.12.12. 17:30

Tizennyolc sportág kiválóságait jutalmazták a megyeszékhelyen

Diáksport A 2016/2017-es tanév diákolimpiai dobogósait díjazta a Tolna Megyei Diáksport Tanács.

Balázs László, fotó: Makovics Kornél

Huszonhatodszor szólították színpadra azokat a sportolókat – 18 sportág, 199 díjazott –, akik az előző tanévben a diákolimpia országos döntőiben dobogós helyen tudtak végezni. Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, tisztelet jár azoknak, akik szabadidejükben olyan tevékenységet folytatnak, amely a társadalom számára fontos. A Garay gimnázium dísztermében pódiumra szólított fiatalok mindannyian példaképek, hiszen bármely mozgásformáról beszélünk, összetett, embert próbáló feladat az űzése. A díjazottak önszántukból, szabadidejükben teszik ezt – köszönet érte. Az elnök hozzátette: azok viszik előre az országot, akik az említett áldozatra hangsúlyt fektetnek és nem sajnálják rá az időt.

Atlétika

I. helyezett: Tóth Lili Anna (Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár). Szalai Zóra, Zemán Zóra Zoé (Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Dombóvár, II. korcsoport mezei futás). Vinczellér Nándor, Simon Dávid Levente, Szabó Vince, Kovács Benjamin Norbert, Govnik Erik (Szent Orsolya Dombóvár, II. kcs. mezei futás). Varga Lőrinc (Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád), Kling Réka (Hőgyész), Péceli Tamás (Dienes Valéria Általános Iskola Szekszárd), Szemerei Levente (I. Béla Gimnázium Szekszárd).

II. helyezett: Fazekas Mátyás, Martini Gergő, Balogh Péter, Böndör Dániel (Petőfi Bonyhád V-VI. kcs. 4x100 m váltó), Katona Kitti (Petőfi Bonyhád).

III. helyezett: Farkas Bence (Dombóvári József Attila Általános Iskola), Göblyös Csenge (Illyés Dombóvár), Balogh Péter, Martini Gergő, Matos Dávid, Varga Lőrinc (Petőfi Bonyhád V-VI. kcs. 4x400 méter váltó), Kocsis Kata, Klemm Fanni, Svegál Anasztázia Edina, Szabó Luca, Takács Dóra (Petőfi Bonyhád, V. kcs. mezei futás), Hangya Adrienn (Petőfi Bonyhád).

Cselgáncs

I. helyezett: Móga Martin (PTE Gyakorló Iskola Szekszárd).

II. helyezett: Hilbert József (Dienes Szekszárd), Lengyel Annamária (Baka István Általános Iskola Szekszárd), Bajnai Emese (Vak Bottyán Gimnázium Paks).

III. helyezett: Metzger Botond (Dienes Szekszárd), Sárosdi Ákos (Babits Mihály Általános Iskola Szekszárd), Sándor Máté (Babits Szekszárd), Czibula Bernát (Paksi Bezerédj Általános Iskola), Tóth Barna (Bezerédj Paks), Komlósi Csongor (Bezerédj Paks), Veres Marcell (Vak Bottyán Gimnázium Paks), Liptai László (Deák Ferenc Általános Iskola Paks), Kerepesi Amira (Vak Bottyán Paks), Ludvig Gergő (Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium), Orsós Eszter (Würtz Ádám Ált. Isk. és AMI Tamási).

Grappling

I. helyezett: Palásti Patrik (Vak Bottyán Paks), Takács Bendegúz (Garay János Gimnázium Szekszárd), Mohácsi András (Garay Szekszárd). II. helyezett: Szőts Bence Ábel (Garay Szekszárd), Pálma Gellért (Garay Szekszárd). III. helyezett: Janicska Balázs (Garay Szekszárd).

Karate

I. helyezett: Bali Anna (Gárdonyi Géza Általános Iskola, Fadd), Veress Ádám (Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium), Kaiser Anna (Wosinsky Mór Általános Iskola és AMI). III. helyezett: Acsádi Petra (Gárdonyi Fadd), Szászi Kata (Tolnai Szent István gimnázium), Szutor Zétény (Szent József Iskolaközpont Szekszárd), Bátori Kamilla (Wosinsky Tolna), Lakatos Lukács (Dombóvári Belvárosi Általános és AMI), Tóth Dominik (Dombóvári József Attila Általános Iskola), Szabó Dorottya (József Attila Dombóvár).

Kajak-kenu

I. helyezett: Kollár Kristóf (ESZI Paks), Spiesz Levente (Paksi Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium), Prókai Boglárka (II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Paks), Szinger Milán (Paksi Bezerédj Általános Iskola), Lojek Levente (Bezerédj Paks), Müller Roland (Bezerédj Paks), Fleisz Martin (Bezerédj Paks), Szabó Alexandra (Bezerédj Paks), Rácz Dániel (Szent István Tolna), Kovács Viktor (Tolna).

II. helyezett: Vajda Bence Ferenc (Vak Bottyán Paks), Hodován Dávid (ESZI), Kabai Ákos (Balogh Antal Paks), Frast Lilla (Bezerédj Paks), Mácsik Attila (Dunaszentgyörgy), Frast Medárd (Madocsa), Németh Bálint (Bezerédj Paks), Kovács Kristóf (Balogh Antal Paks), Bodnár Bálint (Babits Szekszárd), Bercsényi Bence (PTE Gyakorló), Antal Erik (Zomba), Ádám Alexa (I. Béla Szekszárd), Puskás Patrik (Szent István Tolna), Keresztes Tamás (Szent István Tolna), Nagy Raul (Szent István Tolna), Mosonyi Szabolcs (Wosinsky Tolna).

III. helyezett: Tengölics Tamás (Bezerédj Paks), Müller Roland (Bezerédj Paks), Krémer Franciska (ESZI), Sebestyén Csenge (Balogh Antal Paks). 

Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia

I. helyezett: Demkó Petra, Horváth Laura, Kincses Márk, Komjáti Violetta (Őcsény).

Kerékpár

I. helyezett: Tanács Janka (PTE Gyakorló), Istlstekker Zsolt (I. Béla Szekszárd), Varga Viktor (Csapó Dániel Középiskola Szekszárd).

II. helyezett: Mészáros Bence (Dienes Szekszárd), Bán Benedek (Dienes Szekszárd), Péter Jázmin (Dienes Szekszárd), Molnár Viktor (Fadd-Gerjen).

III. helyezett: Zádori Zalán (Baka Szekszárd), Fábián Csongor (Arany János Gimnázium Bonyhád), Kiss Zsombor (Babits Szekszárd).

Kézilabda

II. helyezett: Kovács Fanni,Takács Karolin, Keszte Boglárka, Fehér Brigitta, Szücs Emília, Kovács Fanni,Takács Karolin, Keszte Boglárka, Fehér Brigitta, Szücs Emília, Milák Éva, Matburger Patrícia, Gelle Dzsenifer, Zsigovics Szabina, Horváth Hanna, Szücs Valentina (Kocsola, kis iskolák sportversenye).

Labdarúgás

III. helyezett: Benedek Barnabás, Budai Gergő, Csapó András, Huber Antal, Juhász Ákos, Benedek Barnabás, Budai Gergő, Csapó András, Huber Antal, Juhász Ákos, Kiss Boldizsár, Máté Csaba, Takács Dávid, Valkai Vajk, Szabó Márton (II. kcs., PTE Gyakorló Szekszárd).

Tanulásban akadályozottak diákolimpiája

I. helyezett: Csonka Tibor (Gazdag Erzsi Általános Iskola Paks). II. helyezett: Berek Bence (Gazdag Erzsi Paks).

Úszás

I. helyezett: Bíró Barnabás (Bonyhád), Marton Kitti, Szalay Zóra, Zemán Zóra Zoé, Vida Zsóka (II. kcs., 4x50 m gyorsváltó, Szent Orsolya Dombóvár), Király Dániel (Illyés Dombóvár).

II. helyezett: Gergely Fruzsina (Bonyhád), Magyar Boglárka, Müller Zsófia, Dorogi Kíra, Lőrincz Dóra (V-VI. kcs. 4x50 m gyorsváltó, Petőfi Bonyhád).

Ritmikus sportgimnasztika

I. helyezett: Baka Adelina, Békési Rebeka Viktória, Nagy Dóra, Ohmacht Vanda, Szécsényi Anna (IV. kcs., Vak Bottyán Gimnázium Paks).

Petanque

I. helyezett: Bogyay Boglárka (Petőfi Bonyhád),

II. helyezett: Gerencsér Bendegúz, Pintér Bertalan (duplett, V-VI. kcs., Petőfi Bonyhád).

Floorball

I. helyezett: Lengyel Márta, Trapp Enikő, Deres Luca, Féhr Laura, Tell Réka, Hanol Krisztina, Fritz Dorka, Pritz Eszter (IV. kcs., Deák Ferenc Általános Iskola Paks, nagypálya, kispálya, unihoki),

II. helyezett: Krémer Franciska, Adorján Blanka, Sarlós Lilla, Tell Eszter, Wiszthaller Blanka (V. kcs., ESZI Paks, unihoki), Molnár Márta, Horváth Kamilla, Szabó Dorka, Tuboly Kata, Feczer Kitti, Wolf Enikő (III. kcs., Deák Paks, kispálya),

III. helyezett: Gyöngyösi Gréta, Kovács Zsuzsanna, Szántó Petra, Wahl Ramóna (VI. kcs., ESZI Paks, nagypálya), Baracskai Botond, Gudics József, János Attila, Kárer Soma, Prantner Gábor, Rosta Gergő, Schönveitz Ákos, Vesza Nikosz (Balogh Antal Katolikus Ált. Isk. és Gimnázium Paks).

Grundbirkózás

II. helyezett: Galambos Dóra, Hanol Virág, Kugli Flóra, Herger Jázmin, Mittly Gerda Zója, Kiss Flóra, Mucz Adrienn, Lacza Kiara, Ulbert Flóra, Nyesev Zahira, Kern Enikő (I. kcs., Deák Paks, unihoki).

B33

I. helyezett: Angyal Réka, Régi Melánia, Miklós Melinda, Pljesovszky Flóra (Dienes Szekszárd),

II. helyezett: Andi Hanna, Holcz Rebeka, Marsai Dóra, Renczes Rebeka, Szőke Cintia (Babits Szekszárd),

Súlyemelés

III. helyezett: Fenyő Dániel (Béri Balogh Ádám Kat. Gim. Tamási).

III. helyezett: Rikkert Zita (Garay gimnázium).

Sakk

III. helyezett: Berta Zsolt (Petőfi Bonyhád), Buri Petra (PTE Gyakorló Szekszárd).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában