Jótékonyság

2017.11.16. 17:30

Több százan álltak a szekszárdi élelmiszergyűjtő szekrény ügye mellé

Egy szekszárdi fiatalember kezdeményezte Facebookon, hogy helyezzenek el a városban egy élelmiszer ládát a rászorulóknak. Nagyon gyorsan több százan álltak mellé, és már csak a megvalósítás van hátra.

TEOL

Egy szekszárdi fiatalember, Szegő Péter indította el a Facebookon azt a kezdeményezést, melynek célja egy élelmiszergyűjtő doboz kihelyezése a városban, ezzel is segítve a rászorulókat. Nagyon gyorsan hatalmas tömeg állt az elhatározás mellé a közösségi portálon. Rengeteg ember adott ötleteket, tanácsokat a létrehozás kapcsán. A kezdeményezés vírusszerűen terjedt a tenni akarók között. Szegő Péter múlt hét óta Szekszárd önkormányzatát és Ács Rezső polgármestert is a támogatói között tudhatja. A városvezetővel folytatott megbeszélésen azt az ígéretet kapta, hogy a doboz gyártásához szükséges díjat az önkormányzat magára vállalja, amennyiben ilyen jellegű felajánlás nem lesz. Mivel a doboz vagy láda közterületre kerülne, így az önkormányzat részéről közterület használati engedély is szükséges, amit a megfelelő hely kiválasztása után megadnak.

Az eredeti felhívás

„Egy kezdeményezést szeretnék indítani hajléktalanok és éhező emberek számára. Az elképzelés az lenne, hogy Szekszárdon, valahol, egy kijelölt helyen egy étel szekrényt szeretnék létrehozni, amibe bárki bármikor helyezhet ételt, italt vagy éppen meg nem evett szendvicset, főtt ételt, tartós élelmet. Ehhez szeretnék ötleteket, hogyan lehetne ezt megvalósítani hivatalosan, engedéllyel, nem csak önkényesen kihelyezve a városban. Ha van valakinek ötlete, szívesen fogadom, vagy ha már sínen van az engedélyeztetés, akkor ha van valaki, aki szeretné felajánlani a keze munkáját, akkor el készíthetnénk az ételdobozt. Ezt a kezdeményezést nem csak ötletnek szánom, hanem meg is szeretném valósítani.”

Szegő Péter megkeresésünkre elmondta, magának a doboznak, illetve a kihelyezésének az ötlete nem saját, hiszen már 4-5 városban működik ilyen az országban. Péter Pécsett találkozott vele, ahol Morvay Imre Pio atya tart fent egy hasonló ládát az Irgalmasrendi Kórház kerítésén. Ezt ők maguk üzemeltetik, ők helyeznek ki élelmet bele.

Arra a kérdésre, hogy hova vihetjük majd a felajánlott élelmiszereket, az ötletgazda elmondta, több jó helyszín is szóba került a városvezetővel folytatott megbeszélés során. Elsősorban arra gondoltak, hogy a Szent János és Pál-kápolna, közismertebb nevén a kórházi kápolna melletti kerítés lenne a legjobb helyszín. Péter hangsúlyozta, ehhez természetesen kell majd a kórház, illetve a szekszárdi plébános, Petkó Tamás atya beleegyezése is. – Ez azért lenne jó, mert központi helyen van, könnyen elérhető, de nem zavarna senkit, hiszen nem biztos, hogy egy üzletsor előtt a tulajdonosok szívesen látnák a dobozt – fejtette ki.

Az első elképzelés ez volt, de mára sokat változott. Nagyobb és időtállóbb anyagból lesz a most készülő darab Forrás: Szegő Péter

Azt nem tudják majd ellenőrizni, hogy mi kerül bele, hiszen állandóan nyitva lesz, bárki bármikor beletehet élelmet. Így előfordulhat, hogy az éjszaka közepén valaki belerak valamit, és egy rászoruló arra jár, és reggelre kiveszi. Napközben persze jobban lehet figyelni. Az étel szekrény tisztán tartását szintén a pécsi példa alapján Péter úgy képzeli el, hogy maguk a rászorulók kezelik a dobozt, hiszen értük van. Ha olyasmit találnak benne, ami nem odavaló, esetleg valaki beleszemetel, akkor kidobják. Idővel biztosan kialakul majd ennek a rendje. Valamint azok is odafigyelhetnek, akik élelmet tesznek bele: ha valami olyat látnak, ami nem oda való vagy romlott, kidobják. 

A doboz oldalára kerülő instrukciós tábla elkészítésére érkezett felajánlás. Egy bonyhádi cég, a Holistic Trade Kft. vállalta magára. Ezen az általános szabályok lesznek feltüntetve, például, hogy mit lehet beletenni. A láda elkészítését pedig teljes költségével együtt Mező Péter vállalta el a közösségi portálon, a felhívás alatt.

Kérdésünkre az ötletgazda elmondta, nagyon jó érzés, hogy ennyien mellé álltak, ekkora érdeklődést váltott ki a kezdeményezése. Nem is számított ilyen tömegre. Az első Facebook posztot eddig a pillanatig 261-en osztották meg, közel 300-an kedvelték, és több százan szóltak hozzá.

Péter azt is elmondta, nehéz előre megjósolni, mikor is tudják „beüzemelni” a szekrényt, de karácsony előtt mindenképpen szeretnének vele elkészülni, illetve kint is hagynák, amíg csak lehet.

Címlap fotó: Szegő Péter

Címkék#Szekszárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában