vállalkozói szalon

2018.03.23. 10:30

A politika az érdekekről szól

Balázs László

A 65 százalékhoz közel valószínűsítette a részvételt az április 8-ai választáson Böcskei Balázs politikai elemző tegnap a Magyar Vállalkozó Szalon Szekszárdon, a Mészáros Borházban megtartott rendezvényén. Az Idea Intézet igazgatója szerint a 2002-es, második fordulós 73 százalékos rekord nem forog veszélyben. Kiemelte, hogy hosszú idő után talán a mostani kampány az első, amelyben a választások igazából a politikáról szólnak.

Illés Tamás a szalon elnöke valamint Böcskei Fotó: Mártonfai Dénes

Nagyon sok bizonytalanság, és jó néhány olyan kockázati tényező van a kormányzópárt számára, melyek ma még nem láthatók. Adott esetben az ellenzéki stratégia, vagy a választói magatartás jelentős módosulása esetén a kétharmadot kockáztatja a Fidesz. A hódmezővásárhelyi példa – amely úgy tűnik egyre kevésbé unikum – megmutatta, minél kevesebb az ellenzéki jelölt, annál inkább egyértelműbb ki az esélyes a választókörzetben. A szavazókat az esélyesekről egyetlen módon lehet informálni, ha a helyi pártszervezetek egyértelmű információt juttatnak el szimpatizánsaikhoz, vagy ha a jelöltek száma minimalizálódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában