néptánc

2018.12.09. 20:00

Virtuóz néptáncbemutató a színpadon

A Bartina ismét a néptánc szentélyévé avatta szombaton a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermét. A gála telt házas közönsége ugyanazt nyugtázhatta, mint eddig hasonló alkalmakkor: az egyesület csapatai, legyen szó a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig, virtuóz bemutatókkal teremtettek vérpezsdítő hangulatot.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

Különleges, már–már szinte nem is evilági kategória a Szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület: amikor a laikus néző azt gondolná, hogy ennél nincs tovább, érkezik a következő korosztály és könnyedén megismétli az előző csoporttól látott varázslatot. Ebből következően a publikum szakadatlan eufóriát él át, néha nem is akar hinni a szemének, de aztán mégis nyugtázza: igen, ezek a fiatalok, Matókné Kapási Julianna művészeti vezető növendékei, képesek erre. Megcsinálják azt, amire legfeljebb profi, azaz kizárólag a táncból élő együttesek képesek nemcsak Magyarországon, de bárhol a világon.

Nem véletlenül hangsúlyozta megnyitó beszédében Ács Rezső polgármester azt, hogy a Bartina igazi közösség, melynek minden tagja megtanulja: a tehetség fontos, de semmi sem helyettesíti a fegyelmet és a szorgos munkát. Mindehhez csatlakozik az az áldozat vállalás is, melyből a szülők is kiveszik részüket. Több családnak egyeidejűleg három gyermeke is táncol a Bartinában, őket külön is köszöntötte a művészeti vezető. Elismerést vett át Jóföldi Gabriella egyesületi elnök is, aki minden létező Bartina fellépés háttérmunkájából kiveszi részét. Nagy tapsot kapott a Bartinát kísérő Tarsoly zenekar, valamint az Év Táncosa elismerés két birtokosa, Zsók Kitti és Kasó Ferenc.

A koreográfiák esetében már papírra kerültek a felsőfokú jelzők, már csak a zárókép van hátra. Ezt a jelenetet a Bartina Kallós Zoltánnak, a magyar folklór idén elhunyt nagy alakjának, illetve emlékének szentelte. Valamennyi bartinás a színpadra vonult és egyszerre kezdett bele a néhai Mester kedvenc nótájába: Fordulj, kedves lovam...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában