Filmvetítés

2017.07.19. 10:51

Gyöngy a sárban: a Sárköz drámáját mutatja be a film

Az egykor virágzó Sárköz végnapjait meséli el a Gyöngy a sárban című film, amelyet szombaton a sárpilisi református templomban vetítettek.

Honol Erzsébet

A szombati filmvetítésre megtelt a sárpilisi református templom

Fotó: Mártonfai Dénes

Egy táj állapota hűen tükrözi, hogy a benne élő emberek milyen viszonyban vannak egymással és Istennel – idézte prof. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató Gyöngy a sárban című filmben elhangzó szavait Bali János, az alkotás rendezője. A filmet a zsúfolásig megtelt sárpilisi református templomban vetítették le szombaton, a készítők jelenlétében. Velük, illetve prof. Andrásfalvy Bertalannal beszélgethettek az érdeklődők a bemutató után.

Bali János elmondta, hogy a film nem egy folklór operett, hanem egy dráma, amely az egykor virágzó Sárköz végnapjait beszéli el prof. Andrásfalvy Bertalan tolmácsolásában.

Bali János nem csak rendezte a filmet, a forgatókönyvet, a forgatókönyvét is ő jegyzi
Fotós: Mártonfai Dénes

Ahogy azt a filmben is felelevenítik, a Duna mente népeinek életében az ártéri gazdálkodás sokszínű haszonvétele a leggazdagabb, legszínesebb kultúrát a Sárköz vidékén teremtette. Sajátos, a természettel együttműködő gazdálkodás alakult ki, köszönhetően annak, hogy a Duna minden évben elöntötte az árteret, majd bőséges legelőket hagyott maga után, megöntözte a földeket, kedvezve a gyümölcsösöknek, és gazdag halászati lehetőséget teremtett.

Az 1700-as évekig szinte ősközösségként éltek a sárközi emberek, műveltségük meghatározó volt, és a reformáció első hulláma is a térségből indult. A mocsaras vidék menedéket jelentett a török elől is, így az ott élők nagy számban túlélték a hódoltságot. Mária Terézia 1767-es úrbéri rendelete azonban ellehetetlenítette az addig jól működő gazdálkodást. Az uralkodó célja az volt, hogy enyhítsen a jobbágyok adóterhein, ám a sárközi ember számára ez az erdők és a földterületek elvételét jelentette. A Duna szabályozása pedig tovább korlátozta a lehetőségeket. Ez vezetett a meglévő területek nagyobb féltéséhez, és így a térségre jellemző egykézéshez. Prof. Andrásfalvy Bertalan szerint ez nem más, mint a Sárköz vesztét okozó népi öngyilkosság.

Bali János hozzátette, hogy a Gyöngy a sárban a Kárpát-medence néprajzi tájegységeit bemutató tervezett filmsorozat nyitó epizódja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában