Vármegyeházi esték

2018.10.17. 07:00

Négy éve a kultúra és a köz szolgálatában állnak

Nyolc eseménnyel várja a kultúrakedvelő közönséget a Vármegyeházi esték.

Balázs László

Fotó: Makovics Kornél

Folytatódik a Vármegyeházi esték rendezvénysorozat, melynek keretében a Tolna Megyei Kormányhivatal a Wosinksy Mór Megyei Múzeummal karöltve színes programokkal szeretne hozzájárulni Szekszárd kulturális életének színesítéséhez – hangzott el tegnap az évadnyitó sajtótájékozatón.

Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott elmondta, a Vármegyeháza meghatározó épülete a megyeszékhelynek, az egyik legfontosabb szimbóluma Tolna megyének. Az épület magába sűríti a magyar történelem egy jelentős szeletét, megyénk teljes történelmét, szimbolikus jeleket hagyva az utókor számára. A Tolna Megyei Kormányhivatal feladata, hogy a Vármegyeházát méltóképpen megőrizze az utókor számára, illetve adottságait a köz szolgálatába állítsa. Nem különleges rendezvényekkel készülnek, inkább a hely szellemének megfelelő előadásokat, hangversenyeket kínálnak.

A paletta széles, a történelemtudománytól az operáig minden belefér. Két kivételtől eltekintve a programsorozat eseményeire a belépés díjtalan – tette hozzá dr. Horváth Kálmán, aki két fellépést emelt ki. 1938 után ismét Budapesten rendezik az Eucharisztikus Vilákongresszust – a kifejezés magyarul oltári szentséget jelent, Krisztus társadalmilag elismerhető és érvényesíthető hatalmát, a világban való valóságos jelenlétét hirdeti –, ennek kiváló előrendezvénye lehet dr. Udvardy György megyéspüspök előadása. Aki pedig a különlegességeket szereti, az hallgassa meg Raffay Ernő történész dolgozatát Ady Endréről és a Nyugatról.

Komoly zenei rendezvényekkel készül a Liszt Ferenc Zeneiskola. Ágostonné Béres Kornélia tagintézmény-vezető megjegyezte, számukra ez lehetőség, hiszen művész tanáraik bemutatkozhatnak, illetve a belépős hangversenyekből befolyó összeget a zeneiskola kapja. A támogatásnak köszönhetően már több százezer forintot fordítottak hangszervásárlásra. Emblematikus dátum október 18., hiszen 1846-ban ezen a napon Liszt Ferenc két koncertet adott a Vármegyeházán.

Jeles program lesz a Görgei Artúr tábornokot bemutató előadás – tette hozzá dr. Ódor János, a Wosinsky múzeum igazgatója. Apropója, hogy a hadvezér születésének kétszázadik, a forradalom és szabadságharc 170 éves évfordulóját ünnepeljük. A Vármegyeházi esték környékbeli alkotóknak is megszólalási lehetőséget nyújt: Sebestyén István kakasdi mesemondó estje üde színfoltja lesz a sorozatnak.

A programok

Október 18.: Baka István-Lányi Péter emlékhangverseny 18 óra. November 21.: Görgei Artúr hadvezér, előadó: dr. Csikány Tamás történész 17. December 10.: Eucharisztia – az élet kenyere, előadó: dr. Udvardy György megyéspüspök 17. 2019. január 24.: Ady és a Nyugat, előadó: Raffay Ernő történész 17. Február 14.: „Bundagallér köpönyeg, hazudok ha van kinek”, előadó: Sebestyén István mesemondó. Március 21.: Tavaszköszöntő hangverseny 18. Április (később meghatározott dátum): „Mesteri dallamok”, részletek opera és operett remekművekből. Június 8.: Pünkösdi mini fúvós fesztivál 17.

Borítóképünkön: Dr. Horváth Kálmán (balról), Ágostonné Béres Kornélia és dr. Ódor János a sajtótájékoztatón

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában