évkönyv

2018.12.03. 17:30

Tolna megye színes múltjában barangolhatnak hatszáz oldalon

Alapvetően a céhes szakmának szól, ám a történelem, helytörténet, irodalomtörténet és néprajz – valamint ezek segédtudományai – iránt érdeklődő laikus is haszonnal forgathatja. A Wosinsky Mór Múzeum új évkönyvéről van szó, mely immár a harminckilencedik a sorban.

Szeri Árpád

Fotó: Mártonfai Dénes

Tizenhét szerző tizenkét tanulmánya olvasható a több mint hatszáz oldalas kiadványban, melynek Ódor János igazgató a felelős kiadója. Ez a terjedelem is jól érzékelteti azt, hogy egy–egy témakör kellő mélységében kibontva kerül az olvasó elé. A publikációk sorrendjét tekintve az időrendiség érvényesül, azaz az őskortól indulva jutunk el a közelmúltig.

Gyöngyösi Szilvia, Erdélyi Zoltán, Juhász Laura, Barkóczy Péter és Szabó Géza a réz ötvözésének technológiaváltását mutatja be, különös tekintettel a Regölyből előkerült bronzkori és vaskori bográcsokra. A szerzők egyebek mellett megállapítják, hogy az ankarai múzeumban kiállított darab bizonyos vonatkozásban hasonlatosságot mutat a regölyi lelettel. „Az, hogy a perem alatti bekarcolás a korszak hasonló technológiával készült bográcsain széles körben megfigyelhető, mindenképpen arra mutat, hogy készítésük közös kulturális és műhelyhagyományokra nyúlik vissza.”

K. Tóth Gábor a Szekszárd–Varga Peti-dűlőben fellelt avar kori temetőt tárja az olvasók elé. A régész szerint ezen a területen „mind a temetkezéseket, mind a telepeket tekintve komoly koncentráció figyelhető meg, ami arra utal, hogy itt egy nagy avar központtal kell számolni.” Kovacsóczy Bernadett ugyancsak az avar korba kalauzolja az érdeklődőket, ismertetve az Alsónyék–elkerülő út szakaszán feltárt temetőt. Érdekesség, a múlt és vidék kivételes sokszínűségének bizonyítéka a szerző alábbi megállapítása: „A feltárás során 720 régészeti objektum került elő, köztük neolit település és temető, rézkori temető, bronzkori település és temető, vaskori település és temető, római kori település, hun kori temető, valamint avar kori település és temető részletei.”

K. Németh András régész-főmuzeológus a Tolna és Somogy megyéből előkerült, középkori pecsétnyomókról és idézőbillogokról ad áttekintést. „A tíz pecsétnyomó többsége 13–14. századi. Legkorábbi a dömösi udvarispán 12. század végi tipáriuma, legkésőbbi pedig a 16. század elején készült ozorai példány.”

A szekszárdi vár történetéről Vizi Márta és Gere László tollából tudhatunk meg érdekes adatokat. Meglepőnek tűnhet, de bizonyított, hogy a megyeszékhely közepén, „egy kiemelkedő domb déli szélén álló épület rejti magában azokat a maradványokat, amelyek egykor a szekszárdi vár falai voltak.” A szerzőpáros kutatásai alapján az bizonyos, hogy a bontások és a tereprendezés után épült vármegyeháza falai „magukba foglalják az egykor itt állt vár falainak maradványát.”

Gaál Attila a Szekszárd–palánki török palánkvár feltárásakor meglelt, 17. századi fémleleteket sorjázza, a kötetben található első részben a fegyvereket és fegyvertartozékokat. Ezek között egyaránt vannak tüzérségi fegyvermaradványok, azaz ágyúcső töredékek és ágyúgolyók, kézi lőfegyverek, vágófegyverek, ütő– és sújtófegyverek, szálfegyverek, valamint öltözetek és kiegészítő felszerelések.

Maradva a török hódoltság korában, Máté Gábor forrásközlése a Dél-Dunántúl 1683–1685-ös elpusztításáról ad számot. Ám ez a végzet már az oszmán kiűzésből származik: az említett években a Habsburg császári fennhatóság alá tartozó Balaton-felvidéki véghelyek, kisebb részt a bakonyi erődök katonái és más őrségek tagjai prédálták fel a somogyi és a tolnai falvakat.

Ugyanakkor azt is tudjuk, Balázs Kovács Sándor Az Alsó–Dunamellék reformációja című tanulmányából, hogy a törökök okozta romon is hajtott ki virág: a 15. század végétől a 16. század közepéig pezsgő református hitélet zajlott a megyében, kiváltképp Tolnán. Losonczy Tóth Árpád a felsőnyéki Magyar család 1830 és 1869 közötti krónikáját teszi közzé. Ebben az időszakban a település két parasztembere, apa és fia naplót vezetett, a kor egyedülálló lenyomatát adva.

Garay Ákos és Csók István kapcsolatát Lovas Csilla mutatja be, a két festőművész már fiatalon életre szóló barátságot kötött egymással.

A Szekszárdi Kaszinó nyári pavilonjának fordulatokban gazdag történetéről V. Kápolnás Mária révén szerezhetünk tudomást. A Bárányfokon található épület „egyre méltatlanabb körülmények között, gondozatlanul áll.”

Zárásként Thomka Beáta Kisorosziba, az 1995-ös esztendőbe kalauzolja az olvasókat, „felidézve Mészöly Miklós munkálkodásának utolsó tevékeny időszakát.” A Szekszárdon 1921-ben született és Budapesten 2001-ben elhunyt íróról több fotó is megtekinthető.

Adalékok az évkönyvből a szekszárdi várról

„A szekszárdi castellum első említése – castellanus Saxardiensis – 1429-ből származik. 1444-ben ismét említik a castellumot, Szilágyi Domonkos várnaggyal. A következő esemény, amikor 1475-ben Tamás vránai perjel, Nagyvölgyi László és Nagy László megostromolták az apátságot.Mindezek az adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a bencés apátság ekkor valamilyen formában erődített volt. Pontosan nem ismert ennek módja, ez mit jelentett, de minden bizonnyal fallal és árokkal vették körül az apátsági templomot és épületeket. Az 1450–1460-as években feltehetően királyi commendatorok álltak az apátság élén: 1460–1468–ban Debrenthei Tamás nyitrai püspök, cikádori és pécsváradi, valamint szekszárdi apát.

Később, 1470–1472-ben Zrednai (Vitéz) János apát Szekszárdon és Leskón a régi várakat megerősíttette és újakat építettetett. Ezeket azonban a Mátyás ellen szőtt összeesküvés után feltehetőleg lebontották.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában