irodalmi séta

2020.10.01. 18:10

Megidézték Babitsot: a szülőháztól az egykori tanyáig sétáltak

Szeri Árpád

Fotó: Makovics Kornél

Mihály napi irodalmi sétára várta kedden délután az érdeklődőket Szekszárdon a Wosinsky Mór Megyei Múzeum, természetesen az egészségügyi előírások betartása mellett. A Babits Mihály Emlékház Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódó rendezvény kellemes gyaloglás keretében érintette Babits Mihály gyermekkorának fontos helyszíneit.

Több mint negyvenen vállalkoztak arra, hogy ilyen módon is tisztelegjenek az író, költő előtt, ízelítőt kapva egyúttal a lírikus korának, az akkori megyeszékhelynek a hangulatából is. Az út a szülőház megtekintésével indult, a közönség Lovas Csilla irodalomtörténész, főmuzeológus kalauzolásával megtekintette a szobákat is. A csapat megállt Cenci néni keresztjénél, majd kútjánál, végül megérkezett a régi Babits-tanyához.

Valamennyi helyszínen Rubányi Anita múzeumpedagógus tolmácsolásában Babits Mihály verseiből, vallomásaiból, valamint nagyregényeiből hangzottak el szövegrészletek. A séta megkoronázásaként a résztvevők a tanyánál egy kevéske borral koccintottak, egymás egészségére ürítve a poharakat.

Borítóképünkön: A séta a szülőház megtekintésével indult

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában